Skandináv hokisuli az elődöntőben

Vágólapra másolva!
Északi döntőt rendeznek a torinói téli olimpia férfijégkorong-tornáján. Elsőként Svédország jégkorong-válogatottja jutott be a vasárnapi fináléba, miután pénteken simán, 7-3-ra nyert Csehország ellen, majd Finnország adott alapos, 4-0-s leckét Oroszországnak.
Vágólapra másolva!

Férfi jégkorong, 2. elődöntő:
Finnország - Oroszország 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)
gól:
Peltonen (7.), Lydman (30.), S. Koivu (34.), O. Jokinen (50.)

Az első harmadban nagyon jól játszottak a történelmük első döntőjére készülő finnek. A 7. percben emberelőnyben Timonen lövésébe Peltonen piszkált bele, és a játékokon a legjobb statisztikával rendelkező Nabokov tehetetlen volt. Később az orosz hálóőrnek kétszer szerencséje volt, a kapusvas mentett helyette.

A folytatásban továbbra is az elszánt finnek veszélyeztettek többet, és Lydman értékesítette Saku Koivu passzát, majd létszámfölényben Timonen távoli kísérlete a hátsó palánkról Koivu, valamint egy védő lábát érintve pattant a hálóba. Az oroszok még a szünet előtt szépíthettek volna, azonban egy kettős emberelőnyt elpuskáztak.

A záró játékrészben a finnek változatlanul szenzációsan védekeztek, és egy ellentámadás végén Olli Jokinen sakk-matt helyzetben lőtt gólt, és állította be a végeredményt.

A mostani olimpián eddig százszázalékos finnek eddig csak egyszer nyertek nagy tornán, az 1995-ös vb-n, amikor is a fináléban éppen az örök rivális svédek ellen diadalmaskodtak.

A további program
a 3. helyért:
Csehország - Oroszország, szombat 20.35

döntő:
Svédország - Finnország, vasárnap 14.05.