Szerbia és Montenegró

 

A jugoszláv válogatott már a legelső világbajnokságon is ott volt, egyikeként azon kevés európai együttesnek, amely vállalta a hosszú hajóutat Uruguayba, aminek meg is lett a jutalma. A plávik ugyanis megnyerték a csoportjukat, megelőzve Brazíliát és Belgiumot, így bejutottak a legjobb négy közé, az elődöntőben viszont kikaptak a házigazdáktól. A harmadik helyért az első tornán nem rendeztek külön mérkőzést, így a jugók az Egyesült Államok válogatottjával holtversenyben lettek bronzérmesek. Négy évvel később viszont nem sikerült kvalifikálniuk magukat a viadalra, és 1938-ban is hasonlóan jártak.

1950-ben viszont a legtöbb európai válogatottal ellentétben a jugoszlávok megint bevállalták a dél-amerikai utazást, de akkor nem tudták beverekedni magukat a legjobb nyolc közé, mivel egy csoportba kerültek a házigazda brazilokkal, és a selecaótól elszenvedett 2-0-s vereség a kiesésüket jelentette. Újabb négy év elteltével továbbjutottak ugyan a csoportjukból, megelőzve Franciaországot és Mexikót, azonban a negyeddöntőben 2-0-s vereséget szenvedtek az NSZK-tól - mindez azt jelentette, hogy első három vb-részvételük esetében a jugoszlávok egyaránt csak a végső győztestől kaptak ki. Ez a sorozat 1958-ban szakadt meg, amikor a plávik magabiztosan vették a csoportküzdelmeket (még a későbbi bronzérmes franciákat is megverték abban a fázisban 3-2-re), azonban a negyeddöntő ismét végállomást jelentett a számukra, és megint az NSZK ellen estek ki.

A plávik az 1962-es, chilei világbajnokságon is ott voltak, és a csoportból való továbbjutást megint nem jelentett problémát a számukra, Uruguayt és Kolumbiát megelőzve jutottak be a legjobb nyolc közé, majd a változatosság kedvéért egymás után harmadszor az NSZK-val kerültek össze a negyeddöntőben. Ezúttal azonban sikerült revánsot venniük, és 1-0-s győzelmüknek köszönhetően bejutottak a legjobb négy közé. Az elődöntőben aztán a csehek jobbnak bizonyultak, a bronzmeccsen pedig a házigazda chileiek verték 1-0-ra a jugoszlávokat, akiknek így meg kellett elégedniük a negyedik pozícióval.

Az 1966-os vébére aztán hatalmas meglepetésre nem jutott ki az együttes, sőt, az 1970-es viadalról is lemaradt, az 1974-es tornára viszont megint sikerült kijutniuk a pláviknak, de az NSZK-ban nagyon nehéz csoportba kerültek. A brazilokkal és a skótokkal is sikerült döntetlent játszaniuk, a kvartett leggyengébb tagja, Zaire ellen viszont gólzáporos diadalt arattak: a 9-0-s győzelem azt jelentette, hogy ők nyerték meg a csoportot, ráadásul ezzel az eredménnyel világbajnoki rekordot állítottak fel. A csúcs azóta is él, igaz az 1982-es Salvador elleni 10-1-gyel a magyar válogatott beállította, sőt a szerzett gólok tekintetében meg is javította.

Jugoszlávia - Zaire 9-0 (6-0)
1974. június 18., Gelsenkirchen, Park stadion, 32 000 néző
vezette: Delgado (kolumbiai)
Jugoszlávia: Maric - Buljan, Katalinski, Bogicevic, Hadziabdic, Oblak, Acimovic, Petkovic, Surjak, Bajevic, Dzajic. Szövetségi kapitány: Miljanic
Zaire: Kazadi (Tubilandu, 21.) - Mwepu, Buhanga, Lobilo, Mukombo, Kilasu, Ndaie, Kidumu, Mana, Kembo, Kakoko (Mayanga, 46.). Szövetségi kapitány: Vidinic
gól: Bajevic (8., 30., 81.), Dzajic (14.), Surjak (18.), Katalinski (22.), Bogicevic (35.), Oblak (61.), Petkovic (65.)
kiállítva: N'Daye (23.)

A folytatás már nem sikerült ilyen jól, a középdöntőben a jugoszláv együttes az utolsó helyen végzett csoportjában, így nem jutott be a legjobb négy közé. Négy évvel később pedig még a 16-os mezőnybe sem sikerült elvergődnie az együttesnek, a következő vb-szereplésre 1982-ig kellett várni. Spanyolországban a plávik a csoportjukban ugyanannyi ponttal végeztek, mint a házigazda spanyolok, azonban eggyel kevesebb gólt szereztek, és így a harmadik helyen végeztek - márpedig ez nem ért továbbjutást.

Predrag Mijatovic valóságos nemzeti hős volt a kilencvenes években

Az 1986-os vébé megint kimaradt, 1990-ben azonban ismét jelen voltak, és sokan titkos esélyesként kezelték az együttest, amelyben az 1987-es junior világbajnokságot nyert gárda több tagja is ott volt. A csoportból való továbbjutás nem is okozott gondot, majd a nyolcaddöntőt is sikerrel vette a csapat, nagy küzdelemben, hosszabbításan diadalmaskodva a spanyolok felett. A negyeddöntőben azonban a címvédő Argentína volt az ellenfél, és hiába játszottak a találkozó során jobban a plávik (annak ellenére is, hogy már az első félórától kezdve emberhátrányban voltak), a rendes játékidő nem hozott döntést, a büntetőpárbajból pedig Diego Maradonáék jöttek ki jobban.

Argentína - Jugoszlávia 0-0, 11-esekkel 3-2
1990. június 30., Firenze, Comunale stadion, 40 000 néző
vezette: Röthlisberger (svájci)
Argentína: Goycochea - Serrizuela, Simon, Ruggeri, Basualdo, Giusti, Burruchaga, Calderón (Dezotti, 89.), Olarticoechea (Troglio, 51.), Maradona, Caniggia. Szövetségi kapitány: Bilardo
Jugoszlávia: Ivkovic - Hadzibegic, Sabanadzovic, Spasic, Vulic, Jozic, Susic (Savicevic, 60.), Prosinecski, Brnovic, Zl. Vujovic, Stojkovic. Szövetségi kapitány: Oszim
kiállítva: Sabanadzovic (31.)

Ennek a generációnak ezzel együtt mindenki nagy jövőt jósolt, de a háború szétszaggatta az ország mesterségesen létrehozott egységét, s a válogatott gerincét adó horvátok és szerbek már csak ellenfelekként találkozhattak egymással a pályán. Az 1994-es sorozat selejtezőin el sem indulhatott az ország, 1998-ra viszont kvalifikálta magát - éppen a magyar válogatotton keresztül, amelyet a pótselejtezőben Predrag Mijatovicék valósággal lemostak a pályáról. Franciaországban a csoportjából megint csak továbbment az együttes, de a vb csak a nyolcaddöntőig tartott számára: a hollandok ellen a második félidőben 1-1-es állásnál Mijatovic tizenegyest hibázott, a hajrában pedig az Oranje megszerezte a továbbjutást jelentő gólt. Ez az utolsó vb-mérkőzés, amelyen a szerb együttes szerepelt, hiszen a legutóbbi világbajnokságra nem sikerült kijutnia a gárdának.