Portugália

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Eb-ezüstérmes portugál válogatott nagyrészt együtt maradt az emlékezetes elbukott döntő után, és Luiz Felipe Scolari irányításával vágott neki a selejtezőkör teljesítésének - az "arany generáció" utolsó hírnökei közül Manuel Ruí Costa végleg, Luis Figo pedig ideiglenesen visszavonult a válogatottságtól, míg Fernando Couto sérülései miatt nem kapott meghívót. A harmadik csoportba sorsolt luzitánok sorsolása meglehetősen "érdekes" volt, hiszen négy kelet-európai nemzeti válogatott (Oroszország, Lettország, Észtország és Szlovákia) mellett két miniállammal (Liechtenstein, Luxemburg) kellett megmérkőzniük az elsőségért.

Papíron tehát nem akadt erősebb együttes Portugáliánál az ellenfelek között, Pauletáék ennek megfelelően nagy önbizalommal vágtak neki a mérkőzéseknek. Első két találkozójukon magabiztosan verték az észteket és a letteket, majd Vaduzban Liechtenstein ellen is két góllal vezetett a csapat a félidőben - ezután azonban olyasmi történt, amire az egész világ felkapta a fejét: a hazaiak előbb szépítettek, majd negyed órával a vége előtt megszerezték az egyenlítő gólt, így pontot raboltak az elképedt luzitánoktól.

A meglehetősen csúfos eredményt a kedélyek megnyugtatása érdekében illett azonnal feledtetni, ez pedig a lehető legjobban sikerült. Lisszabonban a vendég Oroszország látta kárát az "akciónak", Deco és Cristiano Ronaldo vezérletével ugyanis a Scolari-gárda ízekre szedte ellenfelét, a 7-1-es végeredmény pedig legalább akkora szenzációnak számított, mint az előző fordulóbeli 2-2.

Miután Luxemburgból is három ponttal gazdagabban tértek haza a portugálok, öt mérkőzésen szerzett 13 egységgel már magabiztosan vezették a csoportot Szlovákia és Oroszország előtt. Következett a két, szlovákok elleni rangadó, és akkortájt remeklő szomszédaink Pozsonyban meg is szorongatták a dél-európaiakat, akik Hélder Postigának lehettek hálásak a pontmentésért, elvégre a csatár öt perccel becserélése után szerezte meg az egyenlítő találatot.

Idegenben aztán már nem ment olyan jól a szlovákoknak, az időközben önként vállalt száműzetéséből visszatért Luis Figóval megerősödve a portugálok már az első félidőben eldöntötték az összecsapást (az FC Internazionale futballistája a sorozat második felében végig a kezdőcsapatban kapott helyet). A veterán szélső visszatérésével még inkább megnőtt a gárda önbizalma, ennek megfelelően újabb két győzelem következett, Észtország és Luxemburg ellen. Ekkor - három mérkőzéssel a selejtezősorozat vége előtt - már öt pont volt Portugália előnye a táblázaton, mégpedig az oroszok és a velük holtversenyben második, időközben feljött lettek előtt.

A moszkvai kiruccanás ennek megfelelően azért tartogatott némi izgalmat, mivel azonban Alekszej Szmertyin kiállítása miatt a hazaiak egy teljes félidőt emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani, a luzitánoknak sikerült kiharcolniuk egy gól nélküli döntetlent, ami az akkori helyzetben tökéletesen megfelelt Pauletáéknak. Már csak a Liechtenstein és a Lettország elleni hazai találkozók voltak hátra, amelyeken Portugáliának három pontot kellett begyűjtenie a biztos csoportelsőséghez. Nagy meglepetésre ismét a miniállam elleni összecsapás bizonyult nehezebbnek.

Az Aveiróban lejátszott mérkőzésre Scolari mester meghívta a korábban kevés lehetőséget kapott Miguelt, Hugo Vianát és Nuno Gomest, és végül utóbbinak mondhatott hálás köszönetet tevékenységéért. A kemény ellenfélnek bizonyult liechtensteiniek a félidőben még egy góllal vezettek, az állást az első számú gólfelelős, Pauleta egyenlítette ki, de nagyon úgy tűnt, hogy a vendégek megint pontot tudnak rabolni a papíron összehasonlíthatatlanul erősebb portugálok ellen. A brazil szakvezető a 85. percben szánta rá magát a cserére, lehozta Cristiano Ronaldót, és Nuno Gomest küldte be, aki három perccel később megszerezte a győztes találatot.

A lettek elleni mérkőzésre tehát már csoportelsőként és ezzel együtt biztos vb-résztvevőként készülhetett a válogatott. A Portóban lejátszott összecsapás arról maradt emlékezetes, hogy a hazaiak három gólja közül kettőt Pauleta lőtt, amivel 42-re növelte nemzeti színekben szerzett találatai számát, ezzel átadta a múltnak Eusébio rekordját (41). Ezzel a luzitán csatárklasszis nem mellesleg az európai világbajnoki selejtezők gólkirálya lett, 11 találattal.