Csehország

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A csehek nemzeti csapata a sorsoláskor az első, héttagú csoportban kapott helyet, Karel Brückner együttesének Romániával, Hollandiával, Andorrával, Örményországgal, Finnországgal és Macedóniával kellett szembeszállnia a csoportelsőségért. A listából kiderül, azonos súlycsoportban csak egy válogatott volt Csehországgal, a holland - de Finnország és Románia sem éppen lebecsülendő ellenfél, ha éppen jó passzban van.

A "kicsiket" Tomás Rosickyék ennek megfelelően magabiztosan verték oda-vissza, az örmények ellen mindkét találkozón három gól volt a különbség a két csapat között, Macedóniát egy hatossal küldték haza Teplicéből (idegenben "csak" 2-0-s győzelem született), a legnagyobb verést pedig természetesen Andorra kapta, a miniállam együttesének védelmét két mérkőzésen 12-szer törte meg az Európa egyik legjobb játékoskeretével rendelkező cseh válogatott. Szóltunk a fentiekben a finnekről is, akik azonban ebben a selejtezősorozatban nem remekeltek, bár Csehországban azért kellően megizzasztották Karel Brückner legénységét. Idegenben meglepetésre 3-1-ről tudtak felállni, ám pár perccel a vége előtt Vratislav Lokvenc begyötörte a hazaiak győztes gólját. Helsinkiben már sokkal simább mérkőzést láthatott a finn publikum, a csehek 3-0-s győzelemmel tértek haza a skandináv túráról.

A világbajnoki szereplésért tehát gyakorlatilag három válogatott küzdött a csoportban, a közép-európaiak mellett a hollandok és a románok voltak esélyesek az első két hely valamelyikének megszerzésére, nézzük tehát a rangadókat! A csehek rögtön az első fordulóban Amszterdamba látogattak, hogy a jelentősen megfiatalított hollandokkal meccseljenek - megjegyzendő, hogy az Európa-bajnokság után Brückner is átalakította keretét, kissé elnagyoltan azt mondhatjuk, hogy a válogatottat a 2002-es U21-es Eb-t nyert fiatalok és az 1990-es évekből megmaradt veteránok alkotják. Rossz előjel lehetett a vendégek számára, hogy az Eb után a válogatottól (elvileg) visszavonult Pavel Nedved mellett sérülés miatt Tomás Galásek és Vladimír Smicer is hiányzott, és Marco van Basten csikócsapata le is gyűrte a látogatókat, 0-2 lett a végeredmény a csehek szempontjából.

A második fordulóban is rangadóra került sor, az a Románia látogatott Prágába, amellyel az önálló Csehország létrejötte óta még nem játszott mérkőzést a válogatott. Ez az összecsapás már jobban végződött, mint az előző, hiszen Jan Koller tizenegyesből szerzett találatával a házigazdák 1-0-ra nyertek.

Legközelebb a kilencedik körben találkozott a két csapat - addigra már körvonalazódott, hogy a románoknak csak egy győzelemmel maradt volna esélyük a második helyre. Némi meglepetésre sikerült is felülmúlniuk az esélyesebb cseheket, Konstancában a Gheorghe Hagi stadionban Adrian Mutu duplájával 2-0-ra nyertek keleti szomszédaink.

Hollandiával a második összecsapásra a 11. fordulóban került sor. Rosickyék azonban a romániai vereség miatt valószínűleg akkor sem lehettek volna már csoportelsők, ha legyőzik az Oranjét, utóbbi gárdának pedig az jelentette a fő motivációt, hogy egy esetleges győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatta világbajnoki szereplését. Csehország Koller és Lokvenc hiányában ismét nem tudta bevenni Edwin van der Sar kapuját, ellenben beszedett két gólt, így másodszor is vereséget szenvedett a németalföldiektől.

Mivel Románia kétszer is kikapott Hollandiától, nem forgott veszélyben a Brückner-gárda második helye, ami azonban csak a pótselejtező kiharcolásához volt elég. Miután az ősz mester látta, hogy ez a teljesítmény azért, ha a pótselejtezőre talán elég is lett volna, de a világbajnokságra semmiképpen nem, visszahívta a csapatba Nedvedet, aki sokadszori kérésre végül is engedett és visszatért a válogatottba.

A németországi szereplésért tehát a Juventus FC ászával megerősödött cseheknek Norvégiával kellett megküzdeniük. Oslóban Nedved vezérletével sikerült kiharcolni a győzelmet, Prágában a Toyota Arenában tehát már egy döntetlen is elég lett volna a vébére jutáshoz. Azonban a hazaiak semmit nem bíztak a véletlenre, a selejtezők során összesen hét gólt szerzett Rosicky találatával ismét 1-0-ra győztek.