Vágólapra másolva!
Fehér Miklós halálhíre majd' mindenkit megrázott szerte a világon, a szurkolók egyre-másra nyitják az internetes topikokat a témában. A portugál fórumokat szinte elárasztják a hitetlenkedő, szeretetteljes beírások, ugyanúgy, ahogy a magyarokat. Az [origo] hozzászólásaiból válogattunk.

Horváth Ferenc éppen hazafelé tartott csapatával a Benfica stadionjából, Fehér Miklós koporsója mellől, amikor felhívtuk őt Lisszabonban, majd az Estoril magyar csatára meghatottan mondta, elképzelni sem tudjuk mennyien, és mennyire szerették Fehér Mikit. A jelek szerint a holnapi, magyarországi temetésig fél Portugália tiszteletét teszi a fiatalon elhunyt csatárnál az Estadio Luz stadionban található kis kápolnában. Horváth Ferenc, a portugáliai eseményekről és Fehér Miklóshoz fűződő kapcsolatáról a következőket nyilatkozta.

- Rosszkor keressük?
- Ahogy vesszük. Éppen most jöttünk ki Fehér Miki koporsója mellől, s nem tagadom, nehezemre esik a beszéd a fájdalom miatt.

- Ne vegye tolakodásnak, de röviden elmondaná, mennyien keresték fel eddig a fiatal magyar csatár ravatalát?
- Számszerűen nem tudnám megmondani, nekem úgy tűnik, egész Portugália el akar búcsúzni Mikitől. Az összes portugál klub már járt itt, értelemszerűen jelenlegi csapatom, az Estoril is testületileg utazott a Benfica stadionjához, az aréna körül pedig, hétfő délután óta kígyóznak a sorok, klubhovatartozástól függetlenül, rengeteg szurkoló szeretné leróni a kegyeletét. Mindenki beír valamit egy hatalmas könyvbe, üzennek Mikinek és imádkoznak a lelki üdvéért. Odahaza talán el sem tudják képzelni, hogy itt minden órában a hírek Fehér Mikivel kezdődnek és vele is végződnek. Hihetetlen nagy a gyász, remélem Magyarországon hasonló méltósággal búcsúznak el ettől a remek sráctól. Itt ugyanis nagyon szerették, és nagyon megbecsülték Mikit. Ez a különbség Portugália és Magyarország között a futballisták megítélést illetően.

- Rendszeresen tartotta a kapcsolatot Fehér Mikivel?
- Olyannyira, hogy még a vasárnapi végzetes bajnoki előtt is beszéltünk, s abban maradtunk, a menyasszonyával együtt megmutatják nekünk Lisszabon nevezetességeit, hiszen ők remekül ismerik a portugál fővárost. Sajnos ez már elmarad. Mint ahogy a júniusi esküvő is, ugyanis Mikiék ekkora tervezték a lakodalmat. Egyébként találkoztam Miki szüleivel is, megrendítő pillanat volt, talán megérti, ha nehezen beszélek erről. Még mindig nem hiszem el, hogy nincs közöttünk, olyan, mintha álmodnék...

Bánki József