Vágólapra másolva!
Az 1-1-es döntetlennel végződött Újpest-Ferencvárosan rangadón mindkét csapat kapusa felborzolta a Fradi-tábor idegeit: a mérkőzés folyamán kövekkel megdobált Szűcs Lajos furcsa körülmények között bekapott góljával, míg Vlaszák Géza egy "100% Anti-Ferencváros" feliratú sállal bosszantotta a vendégszurkolókat. 

Értékes győzelmet aratott Sopronban a Debrecen, s immáron csak egy ponttal van lemaradva az éllovas Ferencváros mögött. A Loki frontembere, Sándor Tamás szerint nagyon fontos sorozat előtt állnak: az Újpest, a Pápa és a Fradi ellen eldől, hogy továbbra is komoly eséllyel küzdhetnek-e a bajnoki címért.

- Meglepte a csapatot, hogy simán tudtak nyerni Sopronban?
- Csak az első gólunk után lett könnyű számunkra a meccs, mivel az első félidőben mi is szenvedtünk a tócsákkal bőven eleresztett pályán. Értékesnek tartjuk a soproni sikert.

- A bajnoki cím állandó téma az öltözőben?
- Kimondva nem, hiszen messze még a bajnokság vége. Ráadásul most kemény sorozat előtt állunk, az elkövetkező két hétben - az Újpest és a Fradi elleni hazai és a pápai bajnokin - sok minden eldőlhet számunkra, nevezetesen, hogy továbbra is az aranyérem közelében leszünk-e, vagy az üldözők táborát gyarapítjuk.

- Az Újpest és a Fradi elleni hazai tévémeccsen védekező vagy inkább támadó felfogású riválisra számítanak?
- Debrecenben általában nem rontanak nekünk az ellenfelek, ám ezúttal a bajnoki címre egyaránt esélyes csapatokkal találkozunk, így elképzelhető, hogy abszolút nyílt meccset játszunk egymással. Persze előbb az Újpest elleni szombati fellépésre koncentrálunk. No meg számítunk lelkes közönségünk biztatására is, hiszen nagy közös vágyunk, hogy a bajnokság végén együtt ünnepeljünk.

Bánki József