Vágólapra másolva!
Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnöke a Magyar Sportújságírók Szövetségének tápiószentmártoni országos találkozóján kijelentette, hogy bíznak a magyar-horvát közös pályázat sikerében, és rendkívül nagy reményekkel várják a 2012-es Európa-bajnokság helyszínének kijelölését.

Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke úgy véli, a ligának és az általa vezetett szervezetnek nem a sajtóban kellene egymásnak üzengetnie, hanem a tárgyalóasztalnál kellene megoldást találnia a magyar futballt érintő problémás ügyekben.

"Többször kezdeményeztem megbeszéléseket, és a jövőben is fogok, hogy elkerüljük az elmúlt napokban kibontakozott pengeváltásokat a sajtóban, ugyanis ez nem használ a labdarúgásnak. Ha záros határidőn belül mégsem rendeződik a helyzet, akkor más megoldás után kell nézni" - mondta titokzatosan Bozóky a közte és a ligát irányító Kisteleki István között kirobbant vitáról a Magyar Sportújságírók Szövetségének tápiószentmártoni országos találkozóján, ahova utóbbit is meghívták a szervezők, ám ő az utolsó pillanatban lemondta részvételét.

Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén a liga által delegált tagok olyan alapszabály-módosítást terjesztenek elő, amely szerint a liga elnöke legyen egyben az MLSZ alelnöke. Ezzel kapcsolatban Bozóky felvetette, nem tartja szerencsésnek, hogy klubvezetők vannak a sportág vezető testületében, mert így az adott klub érdeke határozhatja meg az illető döntését, nem pedig a futballé. Hozzátette, a mostani helyzetet az MLSZ tisztújító közgyűlése előtt a profik és az amatőrök által kötött paktum eredményezte, amely szerint támogatták egymás elnökségi jelöltjeit.

A csütörtöki ülésen a vb-selejtezők lezárultával Lothar Mattha:us szövetségi kapitány sorsa is téma lesz. Bozóky az MTI kérdésére nem tudta megmondani, biztosan születik-e döntés, de annak a reményének adott hangot, hogy igen.

Az MLSZ-elnök pozitívumokról is beszámolt: idén az OTP-nek és a MOL-nak köszönhetően újraindított Bozsik-program, valamint a központi költségvetésből finanszírozott Sport XXI program révén 700-750 millió forint jutott az utánpótlásra. Szerinte közvetett úton talán ennek is köszönhető, hogy az U21-es válogatott kedden a horvátok elleni döntetlennel másodikként továbblépett csoportjából a korosztályos Európa-bajnokság 16 csapatos döntőjébe.

Ugyancsak örömmel nyugtázta Bozóky, hogy kedden végre lezárult a Honvéd és Tornyi Barnabás között négy és fél éve húzódó ügy, amely komoly tanulságokkal szolgált.

"Ha a jövőben sportágon kívülre, azaz bíróság elé kerül egy ügy, akkor attól kezdve nem az MLSZ vagy a liga feladata a jogerős döntés érvényesítése, mivel egyik szervezet sem bír végrehajtói jogokkal. Ez azt jelenti, hogy a károsultnak a bíróságon kell majd a végrehajtást kérnie, amennyiben nem jut hozzá a pénzéhez" - mondta Bozóky.