Vágólapra másolva!
Paul Gascoigne, az angol labdarúgás egykori fenegyereke lett a hatodik osztályban szereplő Kettering Town vezetőedzője.

A nyáron még a portugál területi ligában tevékenykedő egykori középpályás, aki 57-szer szerepelt a szigetországi nemzeti együttesben, az egykori arsenalos Paul Davisszel együtt vette át a falusi klub irányítását.

"Az elmúlt 133 évben nem sikerült itt megütni a profi szintet, úgyhogy ez az elsődleges célunk" - mondta a televízió által élőben közvetített sajtótájékoztatón az 1990-es olaszországi világbajnokság sztárja.

A 38 éves Gascoigne pályafutása során számos elitklubban megfordult: a Newcastle Unitedben kezdte pályafutását, majd szerepelt a Tottenham Hotspur, a Glasgow Rangers, a Middlesbrough, a Lazio, az Everton és a Burnley csapataiban is. Karrierje - részben botrányai, iszákossága és falánksága miatt - a 1990-es évek végén szakadt meg.