Légy hű kispadodhoz!

Hogy mi kell ahhoz, hogy egy edző huzamosabb ideig egy csapatnál maradjon? Elsősorban az, hogy szállítsa az eredményeket, de ezenfelül nem árt, ha ért a játékosok nyelvén, jól kijön a vezetőséggel meg a szurkolókkal, és persze elengedhetetlen a szerencse is. Összeállításunkban azokat a trénereket szedtük össze a teljesség igénye nélkül, akiknek neve összeforrt egy-egy csapattal, az apropót az adta, hogy Sir Alex Ferguson a napokban ünnepelte a huszadik évfordulót a Manchester United menedzsereként.

Bill Shankly játékosként a Carlisle United és a Preston North End mezében kergette a labdát, utóbbival két vesztes FA-kupa-döntőben szerepelt, de a háború a legjobb éveitől fosztotta meg. 1949 márciusában vonult vissza, és a Carlisle edzője lett. Mindössze két évet töltött az anyagi gondoktól gyötört klubnál, aztán sorrendben a Grimsby Town, a Workington és a Huddersfield következett, utóbbinál ő hozta a csapathoz a mindössze 15 éves tehetséget, Dennis Law-t.

Shankly elszántsága és lelkesedése megtetszett T.V. Williamsnak, a Liverpool elnökének, és 1959 decemberében már az Anfield Roadon dolgozott a skót tréner. Érkezésekor a 'Pool a másodosztály alján sínylődött, a stadion kongott az ürességtől, borzasztó állapotban voltak az edzőpályák, úgyhogy volt teendő bőven. Az edzői stáb azért minőségi volt, Joe Fagan, Reuben Bennett és Bob Paisley segítette Shankly munkáját, aki változtatott az addigi szokásokon.

A Melwood névre hallgató edzőközpontban tartotta az edzéseket, de a játékosokat az Anfield Roadra hívta, és onnan buszoztak át együtt a tréning helyszínére, ezzel a közösségi érzést erősítette. Sokat gyakoroltatta az 5 az 5 elleni szituációkat, amely a gyors, sok passzon alapuló játéksítlus alapjait teremtette meg, de igyekezett a technikai tudást is fejleszteni, egy falra futballkaput festett, amit nyolc részre osztott, és azokat kellett eltalálnia a játékosoknak.

Az edzés után visszabuszoztak a stadionba, ahol az öltözés után közösen étkeztek, amivel azt is elérte, hogy a játékosak nem rohantak felhevülve egyből a dolgukra. Az új módszerek eredményre vezettek, a 61/62-os szezont megnyerte a Liverpool a másodosztályban, aztán a 63/64-es és 65/66-os idényben az élvonalban is a csúcsra jutott. A két bajnoki arany között az FA-kupát is elhódították a Vörösök, ismét megteltek a lelátók, a szurkolók pedig imádták a mestert, aki remekül értett játékosai nyelvén, és családias hangulatot teremtett az öltözőben.

A 70-es években új arcok érkeztek, ekkor került a csapathoz Kevin Keegan és Ray Clemence, 1973-ban az UEFA-kupában és az angol bajnokságban is a Mersey-parti gárda ünnepelhetett. 1974-ben az FA-kupa is visszakerült az Anfield Roadra, a Wembleyben rendezett döntőn a Vörösök lefutballozták a Newcastle-t, akik örülhettek, hogy megúsztak háromgólos vereséggel. 1974 júliusában Shankly a búcsú mellett döntött, több időt szeretett volna tölteni a feleségével és a családdal.

Amikor kiderült, hogy mire készül, a kétségbeesett szurkolók hívása miatt folyamatosan izzottak a telefonvonalak a klubházban, a helyi gyár munkásai pedig sztrájkot helyeztek kilátásba. A csapat jó kezekbe került, hiszen Bob Paisley irányításával újabb, még nagyobb sikerek következtek, Shankly egyébként Jack Charltont szánta utódjának. Bár néha kijárt Melwoodba az edzésekre, de ideje nagy részét a családdal töltötte, egészen 1981. szeptember 29-én, 68 éves korában bekövetkezett haláláig.

Temetése után a Kop egy "Shankly örökké él" felirattal emlékezett a mesterre, szelleme ma is jelen van az Anfielden, az egyik lelátó előtt áll a szobra, a stadion egyik bejárati kapuja pedig a nevét viseli, ezen áll a klub jelmondata, a "You 'll never walk alone" (sosem leszel egyedül).