Vágólapra másolva!
Holtpontra jutottak a tárgyalások Ronaldo ügyében szerda éjjel a Real Madrid és a Milan között - írta csütörtökön a madridi As internetes hírében, hozzáfűzve, hogy a megbeszélések ugyanakkor folytatódnak a spanyol királyi gárda világbajnok brazil támadójának jövőjéről.

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Parma megszerezte kölcsönjátékosként az angol Manchester Unitedtől korábbi csatárát, Giuseppe Rossit. "Számos csapat bejelentkezett Giuseppéért, de mi gyorsabban csaptunk le rá. Nagyon örülünk, hogy hozzánk került, fontos erősítést jelent" - nyilatkozta Roberto Capelli, a Parma igazgatótanácsának tagja.

A 19 éves csatár Amerikában született, de tagja volt az olasz U21-es válogatottnak. 2004 júliusában érkezett Parmából a Vörös Ördögökhöz, akiknél 14-szer lépett pályára, majd négy hónapra kölcsönadták a Newcastle-nek, ezután tért vissza Olaszországba.

A Parma utolsó 10 mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, jelenleg utolsó előtti a Serie A-ban.