Az utolsó előtti helyen álló Levante pocsékul kezdte a szezont, de a legutóbb hét meccséből hármat meg tudott nyerni, legutóbb pont a BL-negyeddöntős Villarrealt győzte le. A Barcelona bombaformában készült a találkozóra. Xavi Hernández novemberi kinevezése óta a katalán csapat a kilencedikről feljött a második helyre, és 14 mérkőzés óta veretlen a La Ligában. A Barcelona hét közben 1-1-es döntetlent játszott a Frankfurt otthonában az Európa-liga negyeddöntő első mérkőzésén, Xavi azonban nem tartalékolt a visszavágóra, a legjobb csapatát küldte pályára a valenciai meccsen.
A találkozón a Barcelona birtokolta többet a labdát, de a Levante sokkal veszélyesebben játszott és a 26. percben majdnem megszerezte a vezetést.
És gyönyörű szólót követően Jose Luis Morales tört be a tizenhatoson belülre, de az ötméteres ziccerébe Marc-Andre ter Stegen egy hihetetlen reflexmozdulattal bele tudott kapni.
A második félidőt jobban kezdte a Barcelona, és a 49. percben meg is szerezhette volna a vezetést, de Ferrán Torres kilencméteres fejesét Dani Cardenas elképesztően nagy bravúrral kiszedte a bal felső sarokból, majd az ellentámadásból tizenegyest csinált a Levante. Son kényszerítőzött Nemanja Radojával, de azonban Dani Alves lerántotta a kapura törő jobb balhátvédet, a jogosan megítélt büntetőt pedig Jose Luis Morales gólra váltotta.
A katalánok még fel sem ocsúdtak a pofonból, az 55. percben újabb tizenegyest fújtak be ellenük.
Egy szöglet után Éric Garcia kapott bele egy fejesbe, Munuera Montero játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé viszont most nem Morales állt oda, hanem Roger Marti, de a spanyol csatár rosszul helyezett tizenegyesét ter Stegen védeni tudta, és ezzel meccsben tartotta a Barcelonát.
A kihagyott tizenegyes felpaprikázta a katalán csapatot, amely az 59. percben egyenlíteni tudott. A francia világbajnok Ousmane Dembélé tekert középre, az érkező Pierre-Emerick Aubameyang pedig hat méterről védhetetlenül fejelt a kapuba.
Három perccel később aztán egy gyönyörű góllal megfordította a meccset a Barcelona.
A Frenkie De Jong helyére beálló Gavi ment el a jobb szélen, középre adott Pedrinek, aki 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.
- Pedri a legutóbb öt meccsén három gólt lőtt a Barcelona, pont annyit, mint az előző 46 mérkőzésén összesen.
Úgy tűnt, ezek után a Barcelona behúzza a három pontot, azonban a 82. percben újabb tizenegyest kapott a Levante.
A két perccel korábban beálló Clement Lenglet buktatta a kifelé cselező Dani Gomezt, a játékvezető pedig habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A labda mögé ezúttal az első tizenegyest belövő Morales állt oda, és a bal alsó sarokba lőtt.
A hajrában mindkét csapat rohamozott a győzelemért, de úgy tűnt, marad a pontosztozkodás. Aztán a 93. percben jött a dráma. Jordi Alba bal oldali beadására a csereként beküldött Luuk De Jong érkezett, és nyolc méterről a jobb alsó sarokba csúsztatott, ezzel pedig a Barcelona megnyerte a mérkőzést.
1. félidő |
---|
11Jose Campana |
2. félidő |
---|
92Jordi Alba |
92Luuk de Jong |
90Jose Luis Morales |
87Ronald Araujo |
84Pierre-Emerick Aubameyang |
84Ousmane Dembele |
83Gonzalo Melero |
81Dani Alves |
76Nemanja Radoja |
76Ruben Vezo |
65Jose Campana |
65Roger |
63Pedri |
63Gavi |
59Pierre-Emerick Aubameyang |
59Ousmane Dembele |
57Frenkie de Jong |
56Nico Gonzalez |
56Roger |
52Jose Luis Morales |
Clerc
de Frutos
Mustafi
Caceres
Cardenas
Miramon
Postigo
Vezo
Radoja
Fati
Depay
Dest
Pique
Umtiti
Roberto
Araujo
Garcia
ter Stegen
Alves
Alba
Levante
19Carlos Clerc |
18Jorge de Frutos |
13Shkodran Mustafi |
7Martin Caceres |
34Dani Cardenas |
20Jorge Miramon |
4Rober |
15Sergio Postigo |
14Ruben Vezo 76 |
2Son |
5Nemanja Radoja 76 |
8Pepelu |
24Jose Campana 65 11 |
9Roger 65 56 |
11Jose Luis Morales 90 52 |
13Aitor Fernandez |
23Coke |
21Daniel Gomez |
29Alejandro Cantero |
22Gonzalo Melero 83 |
0Marcelo Saracchi |
17Nikola Vukcevic |
10Enis Bardhi |
6Oscar Duarte |
42Marc Pubill |
16Roberto Soldado |
12Mickael Malsa |
Barcelona
22Ansu Fati |
9Memphis Depay |
2Sergino Dest |
3Gerard Pique |
23Samuel Umtiti |
20Sergi Roberto |
4Ronald Araujo 87 |
24Eric Garcia |
1Marc-Andre ter Stegen |
8Dani Alves 81 |
18Jordi Alba 92 |
28Nico Gonzalez 56 |
5Sergio Busquets |
21Frenkie de Jong 57 |
11Ousmane Dembele 84 59 |
25Pierre-Emerick Aubameyang 84 59 |
25Ferran Torres |
13Neto |
27Lazar Carevic |
12Martin Braithwaite |
28Oscar Mingueza |
6Ricard Puig |
15Clement Lenglet |
30Gavi 63 |
16Pedri 63 |
17Luuk de Jong 92 |
11Adama Traore |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 36 | 24 | 5 | 7 | 74-43 | 31 | 79 | V GY V GY GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Sociedad | 36 | 15 | 9 | 12 | 49-37 | 12 | 57 | D V GY V GY |
7. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 36 | 13 | 14 | 9 | 37-40 | -3 | 48 | V V V D V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |