Mauricio Pochettino együttese már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, miután Cole Palmer a 13. és a 29. perc között háromszor volt eredményes. Palmer lett az első Chelsea-játékos, aki sorozatban hét bajnokin szerzett gólt a Stamford Bridge-en.
Összevesztek a tizenegyesen a Chelsea játékosai
A Chelsea ezt követően sem állt le, még a szünet előtt Nicolas Jackson góljával tovább növelte előnyét. Majd a fordulás után ismét Palmer volt eredményes, ezúttal tizenegyesből. A tizenegyes elvégzése előtt volt egy érdekes jelent, ugyanis a tizenegyest kiharcoló Noni Madueke és Jackson is összeveszett Palmerrel azon, hogy ki végezze el a tizenegyest.
A Manchester Citytől tavaly nyáron igazolt 21 éves angol válogatott játékos pályafutása során először lőtt mesternégyest, az idei szezonban pedig 28. bajnokiján a 20. gólját szerezte, és utol érte Erling Haalandot a góllövőlista élén.
A végeredményt Alfie Gilchrist állította be a 90. percben, mindössze két perccel azután, hogy csereként pályára lépett. A 20 éves védő ezzel megszerezte első gólját a Chelsea felnőtt csapatában. Pochettino csapata szezonbeli legnagyobb különbségű hazai győzelmét aratta, és továbbra is a kilencedik helyen áll a tabellán, míg a pontlevonásokkal sújtott Everton csupán két pontra van a már kieső 18. helytől.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |