Egy hét alatt minden elveszett? Szoboszlai most ízelítőt kap abból, milyen az, amikor a brit sajtó rászáll valakire.
Egészen elképesztő, hogy Magyarország férfi és női kézilabda-válogatottja is ott lesz az olimpián.
2004 után 20 évvel mindkét magyar kézicsapat ott lesz a nyári ötkarikás játékokon.
Legutóbb 1956-ban fordult elő olyan, ami idén Párizsban bekövetkezik.
Az Arcanum ma Magyarország egyik legfontosabb feladatát végzi: újságokat, könyveket, fényképeket digitalizál. 1989-ben indultak, ma az alapító néha azt érzi, hogy a csillagok között járnak.
Alekszander Karelin majdnem mindenkivel elbírt. Csak egy kövér amerikai fogott ki rajta.
Az utóbbi évek legnagyszerűbb teljesítménye volt ez, a svéd csapat egyszer sem vezetett. Nagyon közel kerültünk az olimpiai szerepléshez.
A Kamerun helyett beugró Nagy-Britannia ellen mozogtak egy jót a magyar lányok. Pénteken már sokkal nehezebb lesz a feladat, akkor jönnek a svédek.
Nagyfeszültség és otthagyott sajtótájkoztató. Tényleg hibázott, amikor három fiát játszatta a Hertha csapatában? A Látható légió című podcast sorozatunkban ezt is elmondjuk.
Drámai hangvételű interjút adott Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-váloatott egykori szövetségi kapitánya. A svéd edzőnek talán egy év van hátra az életéből.