Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat

A Sorstalanság című mű szerzőjének ítélte oda a Nobel-bizottság a 2002-es év irodalmi Nobel-díját, ezzel ő az első magyar író, aki ebben az elismerésben részesülhetett. Kertész sikeréhez az is hozzájárult, hogy könyvei német nyelven rendkívül népszerűek. Legutoljára 1994-ben ítéltek oda magyarnak Nobel-díjat, akkor Oláh György kémiai és Harsányi János közgazdasági munkásságát jutalmazta az elbíráló testület.

A Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre magyar írónak ítéli oda.

"Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben".

Kertész Imre írói műve annak a lehetőségét vizsgálja meg, lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy korszakban, melyben az emberek egyre teljesebben alávetteték magukat a társadalmi hatalomnak. Könyveiben szüntelenül visszatér életének döntő élményéhez, az auschwitzi tartózkodásához, ahová mint fiatal fiút a magyarországi náci zsidóüldözések idején vitték el. Auschwitz számára nem egy kivételes esemény, amely akár egy idegen test a Nyugat rendes történelmén kívül létezne. Auschwitz a végső igazság az ember lealjasodásáról a modern létben.

Kertész első regénye, a Sorstalanság, a fiatal Kövesről szól, akit elfognak és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik és túléli. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek hálátlanok, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket - nem ismeri a mi tényeinket. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodotságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme melyet a téma kivánna. Az olvasó nemcsak az erőszak kegyetlenségével szembesül hanem ugyanolyan mértékben a megfontolatlanság méreteivel is, amelyek az elkövetést jellemezték. Mind a hóhérok, mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémakkal voltak elfoglalva, a nagy kérdések nem léteztek. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben és az emberi együttélesben fejeződik ki.

Ezzel a gondolatmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben áll egymással. Kaddis a meg nem született gyermekért - című regényében Kertész átfogóan negatív képet rajzol a gyrekkorról, és ebből az előtörténetből vonatkoztatja a koncentrációs tábor paradoxális otthonosságát. Kiméletlen egzisztenciális elemzését avval tökéletesíti, hogy a szerelmet úgy ábrázolja, mint az alkalmazkodás legmagasabb stádiumát, a teljes kapitulációt az ember mindenáron való létezés-akarása előtt. Az ember szellemi mivolta Kertész szerint az életképtelenségében van. Az egyén tapasztalata az emberi közösség igényei és érdekei hátteréből nézve azonnal használhatatlannak mutakozik.

A Gályanapló - című fragmentumgyűjteményben Kertész intellektuális bősége nyilvánul meg. "Az elméleti indoklások pusztán konstrukciók"- írja, miközben mégis fáradhatatlan párbeszédet folytat a nagy kultúrakritikai tradícióval - Pascallal, Goethevel, Schopenhauerrel, Nietzschevel, Kafkával, Camus-val, Beckettel, Bernharddal. Lényegében Kertész egy egyszemélyes kisebbség. A zsidóság fogalmához tartozását Kertész az ellenségtől rakényszerített meghatározásnak tekinti. Mindamellett következményei által ez az önkényes besorolás lett a beavatása az emberről, s a jelenkorról szóló legmélyebb tudásba.

Azok a regényeknek, melyek a Sorstalanság-ot követték, azaz a A kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért, jellegük szerint kommentálják és kiegészítik az első és mérvadó könyvet. A kudarc-nak ez is a témája: miközben egy Auschwitzról szóló regénye biztos elutasítására vár, egy öregedő író avval tölti napjait, hogy Kafka-stílusban jelenkori regényt ír, klausztrofóbikus leírást a szocialista Kelet-Európáról. Végül megkapja az értesítést, hogy az előbbi könyvet mégis kiadják, de akkora már csak ürességet érez. Az irodalmi vásáron kiállítva személye tárggyá válik, titkai banalizálódnak.

Kertész álláspontjának hajthatatlansága világosan felismerhető stílusában, mely olyan, mint a szépnövésű galagonyasövény, tömör és tüskés a könnyelmű látogató előtt. Ezzel azonban feloldja az olvasót a kötelező érzelmek terhe alól, és különleges gondolatszabadságra csábít.