Drew Barrymore bevallotta, hogy biszexuális

Vágólapra másolva!
Charlie egyik angyala egy francia tévécsatorna interjújában nyíltan beszélt szexuális orientációjáról, és kifejtette, hogy számára egy női test éppolyan izgató, mint egy férfi. Megnyilatkozása már csak azért is döbbenetet keltett, mert közben filmbeli partnerével, Cameron Diazzal incselkedett.
Vágólapra másolva!
Forrás: [epa]
Charlie angyalai Párizsban

Drew Barrymore vad kamaszévei nemcsak a kábítószer- és alkoholfogyasztásban merültek ki, hanem idejekorán felfedezte azt is, hogy mindkét nemmel élvezi a szexet. Bár a kicsapongás korszaka régen véget ért az életében, és azóta kétszer is férjhez ment, nőkhöz való vonzódása mit sem csökkent.

Legújabb filmje, a Charlie angyalai - Teljes gázzal franciaországi premierje alkalmából partnereivel Párizsba utazott, és interjút adott a Télé 7 Jours riporterének, akit provokatív viselkedésével igencsak zavarba hozott. Miközben nyíltan beszélt biszexualitásáról, nem tagadva, hogy tinédzserkora óta számtalan nő fordult meg az ágyában, egyfolytában Cameron Diazzal flörtölt, akivel a beszélgetés folyamán simogatták és puszilgatták egymást.

Drew Barrymore linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/film,_szinhaz/szinhazmuveszet/szineszek/kulfoldi_szineszek/Drew_Barrymore

A hollywoodi színésznő - aki jelenleg a The Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel jár - így nyilatkozott: "Hogy szeretem-e a nőket? Igen, határozottan. Mindig is biszexuálisnak tartottam magam. Egyszerűen imádom a női testet. Szerintem két nő az ágyban éppolyan gyönyörű, amilyen egy nő és egy férfi együtt. Nővel lenni olyan, mintha a saját tested fedeznéd fel, de valaki máson keresztül. Amikor fiatal voltam, rengeteg nővel mentem el. Nagyon szerettem."