Útjára indul a Vírus!

Vágólapra másolva!
Ha az előző Hooligans-lemezcímekből indulunk ki, akkor a Vírus leküzdhetetlenül fog terjedni nálunk 2005-ben. Hiszen a Kánaán valóban meghozta a huligánok számára a befutást, míg a Szenzáció tagadhatatlanul nagy sikert aratott. A Vírus pedig olyan, mint amilyennek egy új Hooligans-lemeznek lennie kell: könnyed, slágeres, vicces, de ugyanakkor persze rockos is.
Vágólapra másolva!

Tovább halad azon az úton a Hooligans, amelyen még a Kánaán című albummal indult el az együttes. Az akkor még nem túl nagy, de szilárd rajongótáborral rendelkező rockzenekar szép lassan kinőtte a funk-rock kategóriát, és nyitott a nagyközönség felé. Ennek eredményeként a Kánaán már komolyabb lemezeladásokat is produkált, de igazán a huligánok negyedik albuma, a Szenzáció futtatta be a zenekart.

Miközben a rajongók arról vitatkoztak, hogy akkor most rock vagy popzene-e, amit a Hooligans játszik, a Királylány című dalukat ronggyá játszották a kereskedelmi rádiók, ráadásul a fiúk a Dalnokok ligája című tévéműsorban nyújtott alakításuknak is köszönhetően országos népszerűségre tettek szert. Ezután már az isten sem mentette meg a Szenzáció-t a MAHASZ lista első helyétől és a platina státustól, a zenekar pedig a 2004-es évet a lemezért kapott díjak besöprésével töltötte.

Az egymást iskoláskoruk óta ismerő Tóth Tibi és Kiss Endi, illetve a hozzájuk már szintén jó régen csatlakozó Csipa nagy utat tettek meg Szerencsről, hogy előbb a Dance nevű formációban, majd Norbival kiegészülve Hooligansként szép lassan felverekedjék magukat a magyar popmezőny csúcsára. A csajozós, ivós zenekarként hírnevet szerzett banda kétségtelenül ügyesen ismerte fel, hogy milyen zenével és szövegekkel lehet levenni a lábukról a tinilányokat, és miután ez sikerült is, tök felesleges belekötni a szövegekbe vagy az image-váltásba, a tények ugyanis azt mutatják, hogy ma Magyarországon a Hooligans receptjével sztárrá lehet válni, és a többi már nem az ő gondjuk.

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy fel van adva a lecke a Hooligansnek, ha überelni szeretnék új albumukkal a Szenzáció sikerét. Mindenesetre önbizalomban nem szenvednek hiányt: a lemez a Vírus címet kapta, és ha a hasonló címre keresztelt első szám refrénjére gondolunk ("A vírus benned jár, te vagy az áldozat!"), akkor nem nehéz arra asszociálni, hogy a huligánok az album gyors és akadálytalan terjedésében bíznak.

A helyzet pedig az, hogy erre megvan minden esélyük. Még ha az első kislemezdalnak választott Szabadon nem tűnik is Királylány szintű megaslágernek, a lemezen tulajdonképpen minden megvan, amit a zenekar jócskán megnőtt rajongótábora elvárhat. Rögtön a nyitó Vírus az album legkeményebb száma, de ezen kívül is tévedés azt gondolni, hogy a lemez csupa rádióslágerből állna. Persze a fülét befogva menekülni senki nem fog egy szám hallatán sem, de az ország egyik legnépszerűbb zenekaraként a Hooligans nem is akar kockáztatni vagy sokkolni.

Profi lemez, amit azok, akik inkább a zenekar első két lemezét kedvelték, vélhetően megint túl kommersznek tartanak majd, ám egyrészt ők jóval kevesebben vannak a mostani Hooligans rajongóinál, másrészt a huligánok is többször elmondták már: azon a korszakon túlléptek, folyamatosan fejlődtek, és most már ez a zene jelenti a Hooliganst.


Nyerje meg az albumot!

Hooligans-játékunkban három példányt sorsolunk ki a Vírus című lemezből.

Kérdésünk a következő: Honnét származik a zenekar basszusgitárosa, Norbi?

A helyes megfejtéseket március 29-ig a [email protected] címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Hooligans.