Vágólapra másolva!
Végre egy tényleg hasznos és időmegtakarító fejlesztéssel is előállt a vállalat.
Vágólapra másolva!

Enyhén szólva sem makulátlan a Bing keresőmotorban az év elején elérhetővé vált chatbot megítélése, a ChatGPT által hajtott funkció az első próbálgatások során egészen lenyűgöző benyomást kelthet, azonban a komoly használata során egy szavát sem szabad elhinni, nagyokat tévedhet a tények terén.

Most viszont a Microsoft talált egy olyan sokkal kontrolláltabb felhasználási módot számára, amely során ténylegesen hasznos lehet: segíthet gyorsan és egyszerűen kiválasztani az itthon nem elérhető Microsoft Shopping árukereső szolgáltatásban a célnak megfelelő termékeket.

A webhely betöltését követően a felhasználónak nagy vonalakban le kell írnia a chatbot számára, hogy mit szeretne vásárolni. Ezután a szóba jövő termékek közti további szűkítésre használható kérdéseket tesz fel a chatbot, plusz kiegészítő információkat közöl, mint egy hozzáértő bolti eladó. A Microsoft konkrét példát is hozott, a „segíts nekem futballcipőt találni" kérdés után a chatbot megkérdezte, hogy milyen talajra és játékstílushoz kell a lábbeli, a válaszokra reagálva pedig szűkítette a megjelenített termékeket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!