Új szürreality félsztárokkal

Vágólapra másolva!
Indul a valóságshow-k mintájára készült Surreal Life című amerikai tévéműsor második szériája, amely a szórakoztatóipar kevéssé kelendő szereplőinek életét követi.
Vágólapra másolva!
Vanilla Ice fénykorában - Madonnával

Levitézlett, illetve másodvonalbeli félsztárokkal tervez újabb műsort a WB amerikai televíziós hálózat. A Surreal Life című produkció - a Real World valóságshow mintájára - hetekre összezárja egy házba a szereplőket, akik január 11-től fél-, illetve egyórás epizódokban jelennek meg a képernyőn. A vasárnap esti sorozat következő adásaiban az egykori rapsztár Vanilla Ice mellett a közönség többek között Tammy Faye Messner volt tévéprédikátort, Traci Bingham Baywatch-lányt, valamint a televíziók műsorpolitikájában egyre nagyobb szerephez jutó pornószereplők közül Ron Jeremyt láthatja.

A hat állandó bentlakón és a házbeli jeleneteken kívül a WB alkalmi vendégekkel és külső helyszínekkel akarja érdekesebbé tenni a show-t, amelyben így feltűnik még Glen Campbell countryénekes és Gary Coleman, az októberi kaliforniai kormányzóválasztáson nyolcadik helyre befutott volt gyermekszínész is. A WB reménye szerint további vonzerő lehet, hogy a műsorban marad Vince Neil, a Mötley Crüe énekese, aki már az első sorozatban is szerepelt.

A tartalommal kapcsolatban az amerikai sajtó egyelőre annyit közölt, hogy a szereplők ellátogatnak a Surreal Life tévéprédikátor résztvevőjének könyvdedikálására egy híres étterembe és egy nudistastrandra is.