Pornográf a román Big Brother

Vágólapra másolva!
Vége a magánéletnek, vége a gátlásoknak - szólt a romániai BB legutóbbi részének jelmondata, ami a bukaresti médiatanács szerint törvénytelen műsorra hívta fel a tévézők figyelmét.
Vágólapra másolva!

Pornográfia terjesztéséért 500 millió lej (több mint 3 millió forint) pénzbüntetésre ítélték a Prima TV nevű romániai kereskedelmi adót, amely egyenesben közvetítette a Big Brother romániai változatában két szereplő szeretkezését- jelentette be hétfőn a román Nemzeti Médiatanács (CNA).

"A CNA tagjai megállapították, hogy az adás csütörtöki és pénteki esti programja pornográf jellegű" - közölte nyilatkozatában a tanács, amely szerint a román törvények "tiltanak mindennemű pornográf műsort" akár éjjel, akár nappal, s a tilalom alól csak a külön előfizetett, kódolt adások mentesülnek.

A romániai Big Brother második sorozatát ezúttal másodszor bírságolta meg a tanács, amely idáig még soha nem szabott ki ekkora összegű büntetést.

Forrás: bigbrother.ro
Forrás: bigbrother.ro

Ha az adás a továbbiakban megint jogszabályba ütköző jeleneteket tartalmazna, a CNA újabb pénzbüntetést szabhatna ki rá, ugyanakkor nem áll szándékában "betiltani a műsort, vagy megvonni a sugárzás jogát a Prima TV-től" - mondta a tanács elnöke, Ralu Filip.

A Prima TV a bukaresti napilapok többségében elhelyezett féloldalas szórólapon hívta fel a tévénézők figyelmét a kemény szexjelenetekkel dúsított programra, amelyet a Vége a magánéletnek, vége a gátlásoknak jelmondattal hirdetett.

A Big Brother romániai ellentábora szerint az adás rendezői arra biztatták a második Nagy Testvér-sorozat szereplőit, hogy "lépjenek a tettek mezejére", mivel az első sorozat nézettsége közepes volt. Két versenyző, Daniel és Andrea pedig követte a rendezői utasítást.