Megatánc: szívni, nyelni, meghalni

A címben szereplő kifejezések valójában instrukciók, melyek a Megatánc válogatóján hangzottak el. Fellebbentjük a fátylat a zsűriről, szlenget fejtünk, és eredeti ötletet adunk az illetékesnek a következő megaprodukcióhoz.

A profik talán azért is fogadták örömmel a felkérést, mert így a tánc műfaja egy kicsit a középpontba kerül, ami a műsornak is missziója a főszerkesztő szerint. Egyébként pedig a tánc tévébarát műfaj, a szép testű, jól mozgó, extrovertált figurákból könnyen lehet jó műsort csinálni, főleg, ha a siker receptje már a készítők kezében van. Amikor felvetjük, hogy a kulturális misszió keretében a következő széria lehetne irodalmi vetélkedő, mondjuk Megapoéta címmel, Csényi Kati azt mondja, hogy ő szívesen megcsinálná, de nem valószínű, hogy főnökei vevők lennének az ötletre. Kár, mi megnéznénk, ahogy a közönség kortárs költőknek csápol.

A válogatás legpechesebb táncosa az, akinek társaival együtt újra el kell táncolnia a koreográfiát, mert megakad a cédé. Mielőtt a sötétben bujkáló DJ újra elindítaná, ő zsebkendőt kér, mire a zsűri teljes joggal azt mondja, hogy oldja meg a helyzetet maga, élő adásban sem kérhet időt. Kishonti művésznő színpadi bölcsességét tömören adja át: "Van, amikor csak szívunk, aztán rögtön nyelünk is, ez itt Kelet-Európában különösen így van."

Távozóban az egyik folyosón egy adásmonitor előtt látjuk még Till Attilát, aki ezt a műsort is vezetni fogja. Ő a saját bevallása szerint falábú, aki az ősember tánctudásával rendelkezik. Rossz ritmusban, de lelkesen tudja rázni a csontot, ami ma már a mikrofonállvány.

Terray István