Szenvedély és szenvedés a Megatáncban

Vágólapra másolva!
Táncművészeti főiskola, napsütötte, langyos délelőtt: borzalmas nagy ricsaj az utcán, ahol teherautók püfögnek, miközben bentről pedig lágy zongoraszó hallatszik. Megnéztük az új megákat, még a keddi elődöntő előtt. Nekik tényleg a tánc a szenvedélyük, a sikerért pedig meg is szenvednek.
Vágólapra másolva!

"A táncos szakma részéről érzünk egyfajta hálát és örömöt, ami megerősít abban minket, hogy jó dolgot csinálunk. Ezt közös ügynek érzik a művészek" - meséli Csényi Kati, majd a formátumról kérdezzük, hiszen hasonló műsorok már egy-két éve futnak az Egyesült Államokban (is). "Sok új dologgal nem tudunk előállni, mikor több ezer tévécsatorna ontja magából a szórakoztató műsorokat, újabb tehetségkutatókat. Annyiban a mienk mindenképp más, hogy ez élőben megy, az amerikai 'testvér' pedig felvételről - sőt, odakint még a döntő is felvételről megy. Mondanom sem kell, az élő műsor sokkal nehezebb és rizikósabb" - teszi hozzá.

Két "casting-adás" lement, azaz a nézők azon derülhettek, kuncoghattak, miféle merész, ámde meghökkentően suta mozgású, önismeret nélküli fazonok ballagnak el egy ilyen válogatásra. Sokan emlékeznek a Megasztár-sorozatok elején leadott, felettébb vicces adásokra, ahol a roppant hamis hangot és tragikomikus előadást nagy önbizalommal és lelkesedéssel ellensúlyozták sokan. Ilyesmi most is volt, annyi különbséggel, hogy sok jó táncos is mutatnak, akik azonban nem juthattak tovább. A Megatánc-ban nem volt öt elődöntő, mint korábban, csak egy: a tegnapi rész végén derült ki, ki az a nyolc lány és nyolc fiú, aki továbbjut. Eztán páros táncok jönnek, minden adásban két ember esik ki.

A főszerkesztő nem tart attól, hogy egy látványos akrobatikus rock and rollt táncoló páros előnyt élvezne egy kevésbé látványos táncot előadó duóval szemben. "Minden ki van találva. Mi szól alatta, mikor szólal meg, ki mit táncol. Sorsolással dől el, mely páros mit ad elő, és az is, ki kinek lesz a táncpartnere. Bizton ígérhetem, hogy mindegyik tánc látványos, erős előadás lesz" - mondja.

Szó esik még itt a dinamikai háttérről, a zuhanásról és a rugalmasságról, itt is teljes a figyelem, láthatóan fegyelmezett társaság gyűlt össze. Egy szőke lány kinéz az ablakon, az üvegen túl kék az ég, kövér galamb röppen lomhán a rozoga ereszcsatornára, de aztán visszakapja a tekintetét, koncentrál.

Kalmár Csaba