Számolatlanul fizette reggelire a konyakokat a kis Kabos - szinkronos sztorik

Kabos László
Vágólapra másolva!
Csákányi László és Tordy Géza egyszer ugyanazt a figurát kapta, ugyanabban a filmben, mert különös beállítás zavarta meg a szinkronrendezőt. De miért fizetett reggelire sok konyakot Kabos László, mivel idegesítette fel Szersén Gyula a gyártásvezetőt, és mire ment Kútvölgyi Erzsébet egy japán férfival?
Vágólapra másolva!

Hagyd a szinkront, nézd a pasast!

Tolnai Miklós évtizedeken keresztül szinkronizált kisebb és nagyobb szerepeket, filmek, sorozatok sokaságát. Magabiztos, kedves művész volt, akitől mindig tudtak a fiatalabbak tanulni.

Amikor fiatalon bekerült a szinkronba, ő is nagyon izgult, igyekezett mindennek megfelelni. A sok kis szerep után érkezett Fodor Tamás szinkronrendező hívása, aki Sinkovits Imre mellé hívta a Jagelló egyik fontos szerepére. A fiatal Tolnai nagyon izgult, az első néhány jelenet kész kínszenvedés volt a számára, és persze ott állt mellette Sinkovits Imre is.

Tolnai Miklós, évekkel később

Egy idő után a görcs már akkora volt, hogy megszólalni is alig tudott. Ekkor érkezett a vezérlőből a szinkronrendező utasítása: „Hagyd a szinkront, ne görcsölj, csak nézd, amit a pasas csinálj. Csak simán menj utána!”

Ez a két mondat aztán akkorát lökött a rémült ifjú színészen, hogy szinte azonnal elmúlt minden félelme, és könnyedén ment a szerep után.

Erzsike és az ádámcsutka

Dr. Márkus Éva, az alapító szinkronrendezők egyike egyszer egy japán film szinkronját készítette. Az egyik különlegesség az volt, hogy a Kabuki színház tagjai játszottak benne, ami azt jelentette, hogy a női szerepeket is férfiak játszották, igaz, meghökkentően nőiesen. Márkus Éva sokáig gondolkodott a szereposztáson, míg végül sikerült minden hangot megtalálnia.

Haumann Péter és Kútvölgyi Erzsébet szinkron közben Forrás: Fortepan

A főszereplő hangja Kútvölgyi Erzsébet lett. Amikor a kiváló művésznő megérkezett a stúdióba, először megnézett pár jelenetet, hogy lássa, hogy játszik az eredeti szereplő. Ehhez a rendező annyit tett hozzá: „Erzsike, ne törődj semmivel csak légy nagyon nőies!”

Mire Kútvölgyi így válaszolt: „Jó, de mit csináljak az ádámcsutkájával?”