Pásztor Anna: Minden máshogy történik az én életemben, mint másokéban

50 éves lett Pásztor Anna, aki zenekarával egy újabb eklektikus lemezzel rukkolt elő, amelyben az elmúlt három, korántsem átlagos évet igyekeznek feldolgozni. Miért költözött ki a Pilisbe, mi a teendő, ha népes vaddisznócsaláddal futunk össze, miért gúnyolódtak sokan a covid alatt a bevétel nélkül maradt zenészeken? Interjú.

A zene, hangszerelés változott?

Elképesztően eklektikus továbbra is a zenénk. Annyi mindent szeretünk az életben, zenében is – de más területen is így van ez, én például képes vagyok ötvenféle ételt is enni... A zenekar nagyon sokféle zeneiségű, sok hatás érte a tagokat, ez pedig megjelenik az albumokon. Ez a lemez zeneileg annyiban más, hogy inkább az elektronika felé indult.

Az alterból kicsit kikoptunk, úgyhogy ez a zene inkább elektronikus poprock.

Jövőre 19 éves lesz a csapat, szépen tisztul a zenekar, ahogy a gyémánt csiszolódik. Megvannak a modern technológiák, otthon fel tudjuk venni a dalokat, függetlenek vagyunk a kiadóktól is. Nagyon mélyen és őszintén írunk, de csak akkor, ha ez épp jön, ha van ihlet.

Nem volt unalmas az elmúlt pár év, téma biztos volt.

Bőven volt miről írni, mert olyan dolgok történtek a világgal, mint soha. Félelemmel és reménnyel teli, megrázó dalok születettek. Olyan mélységekből, olyan nyersen indultak a dalszövegek, hogy a zenekar mondta néha nekem, hogy ez annyira kemény, hogy talán nem kéne.

A covid alatt zenészként mikor kezdett nyomasztó lenni, hogy nincs koncert, nincs fellépés?

A rocksztárok is nélkülözhetők, mint kiderült... de ez persze így nem egészen igaz. De kétségtelen, hogy a járvány alatt sokan a társadalom élősködőinek tartottak minket, akik a szórakoztatóiparban dolgozunk. Miért nem lett egy normális szakmánk? - ezt kérdezték, ez volt sokak véleménye.

Nagyon kemény időszak volt, nem hagyta, hogy elhiggyük, hogy rocksztárok vagyunk.

Nincs fesztivál, nincs buli, a zenész pedig egy fölösleges állatfajta – legalábbis így tűnt. Aztán sokaknak elkezdett hiányozni az élő zene... szóval, én úgy érzem, 2019-ben csúcson voltunk, és akkor, 2020 elején jött szembe ez a fal, egy gőzgép, amit lefejelt. Fel kellett dolgozni, ami történt. Van egy dalunk, ami pont erről a bezártságról szól. Ültem otthon este nyolckor, nem lehetett sehova menni, és úgy éreztem, hogy egy Black Mirror-epizódba kerültünk.

Milyen tervei vannak a következő hetekre, illetve 2023-ra?

Nagyon szép év volt 2022, persze csak a koncertek, fellépések szempontjából. Csont nélkül lement a nyári fesztiválszezon is. Időközben struktúraváltás volt a hazai könnyűzenében, három év alatt előrevágtattak fiatal tehetségek. Ők a szokásos nyolc-tíz év helyett két év alatt befutottak az internet segítésével. Három évvel indulás után már teltházas Arénát csinálnak, egyértelműen tehetséges fiatalokról van szó. A Quimby tud 6-8 ezer nézőt, de vannak fiatalok, akik két Budapest Parkot is megtelítenek két nap alatt.

Ebben a forgószélben a fiatalok meg akarnak kapaszkodni valamiben,

és sokaknak a zene lett a kapaszkodó. Az a zenész, aki nem lett pizzafutár a covid alatt, az megpróbált zenekarozni és most az egész letisztulni látszik. Vannak a régiek, mint mi, 3-5 ezer ember eljön megnézni minket, de vannak a nagyobb volumenű bandák is.

Anna and the Barbies

Tehát alakul a 2023-as naptár?

Jönnek be a felkérések szerencsére. Most egy platón vagyunk, már nem számítunk kezdőzenekarnak, ez a nyolcadik albumunk. Fellépünk fesztiválokon, színházi helyszíneken, falunapokon, városnapokon és mi kis klubban is szeretünk zenélni, akár száz embernek. Négy-öt csápja van a zenekarnak. Még nem vagyunk nagy öregek, de

2024-ben húsz évesek leszünk,

és elkezdünk majd szervezni egy gigaprodukciót. Színpadi őrületet, extremitást, igazi zeneiséget ígérhetek. A Müpa volt az első lépcsőfok, ebből lesz majd egy tavasztól őszig tartó koncertsorozat, utána pedig 2024-ben megünnepeljük az évfordulót egy gigantikus nagy show-val.