Az életét kockáztatta egy nő Presser Gáborért

Presser Gábor
Vágólapra másolva!
A minap számolt be róla Facebook-oldalán Presser Gábor, hogy megtartották A padlás című musical 1066. és 1067. előadását. A padlás ugyanis Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter musicalje, mely évtizedek óta hatalmas siker. A sok gratuláció között megdöbbentő vallomás érkezett egy nőtől, aki az életét kockáztatta azért, hogy megnézhesse a darabot.
Vágólapra másolva!

A padlás című musical ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, melyet akkor Marton László rendezésében láthattak a színház iránt érdeklődők. A darab zeneszerzője Presser Gábor, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, aki a mai napig közreműködik az újabb előadások során.

A művet azóta is töretlen sikerrel játsszák, és számos színház bemutatta már az izgalmas törénetet, mely egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el.

Kiváló kollégám, Gellért-Robinik Péter vezényelt 64. alkalommal. Köszönöm szépen!" - írta bejegyzésében Presser Gábor, ami alatt özönlöttek a gratulációk, és a meglepő vallomás egy nőtől, aki súlyos betegen is megnézte a darabot, akár bele is halhatott volna.

Utána ezekből a zenékből táplálkoztam a felépülés során" - írta a rajongó, aki arra tett utalást, hogy a zene segített neki a felépülésben, szúrta ki a Bors.