A színpadon kapott idegösszeomlást a világhírű énekesnő - videók

Nelly Furtado In Concert EOS20D-0820414477 74420121 Vertical
Ma már három gyerek édesanyja, de fontos maradt számára a zenélés, hiszen gyerekkora óta az élete része
Vágólapra másolva!
A kétezres évek elején óriási sikereket ért el a porgutál származású, törékeny énekesnő, Nelly Furtado, aki meglepő módon épp karrierje csúcsán tűnt el a köztudatból. Évekig hallani sem lehetett róla, majd idén visszatért a színpadra, azt is elárulta, hogy nyomós oka volt arra, hogy visszavonuljon egy időre, ugyanis mentális problémákkal küzdött. Furtadóra szinte rá sem lehet ismerni, annyira megváltozott a testalkata és külseje, már nem az a nádszálvékony nő, akire sokan így emlékeznek vissza.
Vágólapra másolva!

Ezekután 2012-ben tért vissza, de nem szerette volna újra átélni, amit 2006-ban.

Öt év teljes kihagyás után, 2009-ben adta ki negyedik stúdióalbumát, a Mi Plant, ami teljes egészében spanyol nyelven íródott.

Ezután sem sikerült elérni akkora áttörést, mint 2006-ban, de az énekesnő nem is bánkódik miatta, hiszen mára három gyerek édesanyja, és bár túl van egy sikertelen házasságon, de 2017 óta boldog kapcsolatban él a Hodgy művésznéven ismertté vált amerikai rapper, lemezproducer és videoklip-rendezővel.

A 44 éves énekesnő már három gyerek édesanyja, de fontos maradt számára a zenélés, hiszen gyerekkora óta az élete része Forrás: Getty Images via AFP/2007 Getty Images/Scott Wintrow

Nelly Furtado 2022-ben tért vissza a színpadra, a Drake nevű rapper oldalán, akivel Torontóban együtt léptek színpadra. A 44 éves énekesnő újult erővel indította be karrierjét, bár azóta sem adott ki újabb albumot.

Azóta teljesen megváltozott külseje is, hiszen az egykor törékeny, vékony nőnek ma már sokkal teltebb formái vannak, és száját is feltűnően feltöltette.

Mindenesetre nagyon meglepte a nyilvánosságot, hogy milyen változásokon ment keresztül az elmúlt évek alatt.

Nelly Furtado bár nagyon büszke teltebb alakjára, de nagyon megváltozott az évek alatt Forrás: Nelly Furtado Instagram

A portugál száramzású Furtado nemrég vallotta be, hogy lassan két éve súlyos mentális gondot állapítottak meg nála Forrás: Nelly Furtado Instagram

Furtado nemrég, hat év kihagyás után vállalt egy exkluzív fotózást, ahol merész szettekben mutatta meg magát, és egy interjúban azt is elárulta, hogy komoly mentális problémával küzd, valószínűleg gyerekkora óta.

Elmondása szerint nagyjából két évvel ezelőtt diagnosztizálták őt figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, azaz ADHD-val,

ami egyébként jól kezelhető, és neki is sokat segített, hogy felismerték nála ezt a problémát.

A 44 éves énekesnő ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól szenved Forrás: Nelly Furtado Instagram

Úgy gondolom, hogy a fegyelem tényleg segít az agyamnak. Nekem az ADHD figyelmetlen típusa van, és nem a hiperaktív. Szerintem én egész életemben ilyen voltam" - mondta nemrég a Fault magazinnak Nelly Furtado, aki egyébként nem bánja, hogy nem tudta meg korábban, hogy problémája van, mert most már elég érett ahhoz, hogy tudja kezelni a helyzetet.

Nemcsak formái, hanem arca is megváltozott, valószínűleg kés alá feküdt, a száját is megcsináltatta Forrás: Nelly Furtado Instagram

Karrierterveiről azonban nem árult el részleteket, de elmondása szerint nagyon fontos számára a zene a mai napig, mert így tudja legjobban kifejezni az érzéseit, így lehetséges, hogy a rajongók számíthatnak egy újabb albumra a közeljövőben.