Több millió forintba került az RTL Klubnak Fekete Pákó megalázása

Fekete Pákó
Vágólapra másolva!
A médiahatóság 3 millió forintra büntette az RTL Klubot Fekete Pákó megalázása miatt.
Vágólapra másolva!

A Sztárbox mellett egy másik műsorszáma miatt is elmarasztalta az RTL Klubot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa: a Reggeli október 25-i adásában Fekete Pákót alázták meg a műsorvezetők azzal, hogy a kamerák előtt "levizsgáztatták" állampolgári alapismeretekből.

Fekete Pákó a Reggeliben Forrás: Instagram/Fekete Pákó

"Fekete Pákó alappal számíthatott könnyed, barátságos hangvételű beszélgetésre, ehelyett a műsorvezetők olyan helyzetet teremtettek, amelyet nem tudott megfelelően kezelni. Ezzel a szituációval a műsorvezetők visszaéltek, a vendégük hiányosságaira fókuszáltak, és gúnyolódtak rajta" – olvasható a Médiatanács közleményében.

A Médiatanács határozatában kiemelte: "A médiaszolgáltató megvalósítja az emberi méltóság megsértését, amikor úgy mutat be egy szereplőt, hogy figyelmen kívül hagyja, illetve megsérti a társadalmi együttélés alapvető normáit – ebben az esetben a társadalmi integráció előmozdítását, a közösségi szolidaritást, az egymás iránti tiszteletet".

A súlyos jogsértés miatt a Médiatanács 3 millió forint bírságot rótt ki az RTL Klubra,

emellett a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére is kötelezte.