2005: az evolúció éve

A Science minden évben közzéteszi a szerkesztők által tíz legfontosabbnak tartott tudományos teljesítmény listáját. 2005-ben az evolúciós folyamatok kutatása vitte el a pálmát, nem véletlenül: a valóban nagyszerű eredmények mellett az egyik legrangosabb tudományos hetilap valószínűleg ezzel is állást akart foglalni az újra fellángoló evolúció kontra "intelligens tervezés" vitában. Évzáró tudományos összefoglalónk első részében az evolúciós kutatások legfontosabb felfedezéseit mutatjuk be, majd január első napjaiban sorra következnek a többi tudományterület eredményei.

Az első képek egy élő óriás tintahalról
Földünk egyik legnagyobb gerinctelen állatának létezéséről eddig csak partra vetett tetemekből, illetve mélytengeri ragadozók gyomrából előkerült maradványokból tudtunk. Japán kutatóknak először sikerült felvételt készíteniük egy élő példányról. Az óriás tintahalak hatalmas termetükkel - egy felnőtt példány testhossza elérheti a 18 métert, tömege az egy tonnát -, valamint a róluk szóló tengerészlegendákkal váltak ismertté. A mítoszt tovább színezi, hogy bár több száz partra vetett tetemet jegyeztek már föl, a faj életmódjáról, élőhelyéről igen keveset tudunk.

A most elkészült felvételek további fontos részletekkel bővítik ismereteinket a tőlünk rejtve élő fajról, így például kiderült, hogy az állat több méterre kinyúló karjaival keményebb ragadozó, mint azt korábban véltük.

Titokzatos ragadozót láttak Borneón
Egy új, eddig még ismeretlen ragadozó emlősfajt fedeztek fel Borneó sűrű erdeiben - jeletették be a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet kutatói. A házimacskánál alig nagyobb, sötétvörös bundájú és hosszúfarkú állatról mindössze két éjszakai felvételt sikerült készíteni, fotócsapda segítségével. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban új fajjal állunk szemben, több mint egy évszázad után ez lesz az első alkalom, hogy újabb ragadozófajra bukkannak a trópusi szigeten.

Manapság már nagyon ritka, hogy emlőst, különösen ragadozót fedeznének fel, Borneón ez utoljára 1895-ben történt, a borneói borznyest (Melogale everetti) felbukkanásával.

Globális madárpusztulás és drámai következményei
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) év elején közzétett előrejelzése szerint 2100-ra a madárfajok 10%-a kipusztul, további 15%-a pedig a kipusztulás határára kerül. A madárfajok - főképp az emberi tevékenység terjeszkedése miatt - természetes élőhelyeik elhagyására kényszerülnek. Bár 1500 óta a madárfajoknak csak 1,3%-a pusztult ki, az összegyedszámban ez 20-25%-os csökkenést jelentett.

A madárfajok számának megcsappanása igen kedvezőtlenül hat az ökoszisztémák szintjén a lebontó folyamatokra, a növények megporzására, valamint a magok széthordására. Mindez nagy csapást jelent majd az erdők ökoszisztémáira, a világ mezőgazdaságára, valamint globális szinten kedvez a járványok elterjedésének - intenek a kutatók.

Kihaltnak hitt madárfaj került elő
Bár az ornitológusok többnyire rossz hírekről kénytelenek beszámolni, akad ellenpélda is. Ez történt 2005 tavaszán, amikor több, egymástól független megfigyelő is arról számolt be, hogy újra látta királyharkályt, a világ egyik legnagyobb termetű, kihaltnak vélt fakopáncsát. A piros bóbitás királyharkály mindig is ritka madárnak számított, ám ezzel együtt számos helyen költött az Egyesült Államok délkeleti vidékén, mielőtt az erdők fokozatos kiirtása élőhelyének beszűkülését okozta 1880 és a múlt század 40-es évei között. Az utolsó példányt, egy tojót 1944-ben látták Louisiana állam területén.

Következik: 2005 a világűrben (január 2-án)