Október 7-én súlyos helyzetbe kerültek az izraeli erők a déli arcvonalon. Itt agresszívabban és sokkal szervezettebben haladt a szír támadás. Az itt harcoló szír alakulatok parancsnoka nem feledkezett meg a műszaki csapatok fontosságáról, a mobil hidakról. A szír támadók visszaszorították a védőket, az arab tankok áradata megállíthatatlannak tűnt.
Mindez azért volt kockázatos Izrael számára, mert ha a szír csapatok elérik a Jordán-folyó hídjait, mielőtt odaérkeznének az izraeli tartalékosok, lehetetlenné tettek volna bármilyen hatékony ellentámadást Galileából, és nagy valószínűséggel előbb-utóbb elfoglalták volna a Golánt.
Az izraeli mozgósítás a háború kitörése pillanatában már megkezdődött. A tisztek és a katonák a szirénák megszólalásakor rohantak a saját egységeikhez. Mivel az ünnep miatt az utcák teljesen üresek voltak, a vártnál hamarabb beértek a laktanyáikba és megkezdték a járművek előkészítését.
Így végülis nem vált be az arab stratégia arra vonatkozólag, hogy az ünnep lassítani fogja a mozgósítást.
A veszélyt olyan nagynak értékelte az izraeli hadvezetés, hogy a katonák nem tölthették fel teljesen a tankjaikat. Így a 4-6 órás előkészítést lerövidítették, és ha már berakodták a lőszerek egyharmadát, már indulniuk is kellett. A lövegcsöveket sem kalibrálták össze a műszerekkel, így az első lövések pontatlanok voltak, amíg a személyzetek pontosan be nem lőtték az ágyút.
A szír tábornokok arra számítottak, hogy Izraelnek 20 órába telik majd a mozgósítás, de a zsidó állam hadserege feleannyi idő alatt elindította a tartalékosokat a frontra. Az első egységek október 7-én reggel érkeztek meg a Golánra, ahol azonnal harcba vetették őket egy erős szír egység ellen, amely a modernebb T-62 típusú harckocsikkal volt felszerelve. Ezek már 3,000 méterről ki tudták lőni az izraeli harckocsikat.
Az ötösével-hatosával beérkező izraeli tankok nem tudták lelassítani a 350 ellenséges harckocsi előrenyomulását. Az elbizakodott szíriai parancsnok azonban éjszakára megállította a csapait, pedig már csak néhány kilométerre voltak a Jordán-folyótól.
Másnap reggelre megérkezett az izraeli erősítés magja. Benny Michelson százados a 188. páncélos dandárban szolgált, amelynek tagjai megdöbbentek azon, milyen messzire jutottak a szíriaiak.
Ahogy haladt az oszlop felfelé a Bekaa-völgyben, egyszer csak az utolsó tank a fejünk felett elkezdte lőni a gerincet. A parancsnok rádión rászólt, saját területen vagyunk, megőrültél? Mire a harckocsi-parancsnok azt válaszolta, hogy a dombtetőn ott áll az ellenség.
A gerinc mögött fedezékben álló, alacsony, szovjet gyártmányú tankok nem tudtak visszalőni, mert az ágyúcsöveiket nem tudták kellőképpen leengedni. Amikor pedig kibújtak a fedezékek mögül és előbbre gurultak a lejtőn, hogy használni tudják a lövegeiket, a jól képzett izraeli harckocsizók sorra kilőtték őket.
Délebbre, egy El Al nevű falunál egy szír gépesített lövészdandár 40 tankkal száguldott egy 2 kilométer széles fennsíkon, hogy eljusson a Galileai-tenger, más néven a Tibériás- vagy Kineret-tó partjára. Joszi Amir alezredes kapta a parancsot, hogy védje meg a falut.
Aki ezt a szakaszt ellenőrzi, minden útvonalat le tud zárni Galilea és Izrael belső területei felé, tehát itt szó sem lehetett visszavonulásról. Ha túljutnak rajtunk, Izrael elesik. 21 órakor láttam meg a porfelhőt a távcsövemen keresztül. A por mennyiségéből tudtam, hogy erős ellenséges csoportosítás közeledik.
A sík terepen nem volt hova rejtőzni, itt az életben maradást a folyamatos mozgás és a nagyon pontos tűz jelentette. Az izraeli katonák kihasználták a kiképzéseken és a háborúkban begyakorolt taktikát.
Gyors megállás, egy lövés, gyors helyesbítés, még egy lövés, és azonnal mozogni tovább. Sík terepen nem harcolhatsz másképp.
A szíriai tankok nem manővereztek, hanem frontálisan igyekeztek lerohanni az izraelieket.
Egész egyszerűen nem voltak egy súlycsoportban. Az izraeliek megtizedelték a legjobb, legtapasztaltabb szír egységeket. Elérkezett az idő, hogy ellentámadást indítsanak, -
mondja Kenneth Pollack történész.
Az izraeli hackocsik Husnija közelében egy arab depóra bukkantak, ahol épp egy szír ezred töltötte fel a lőszer- és egyéb készleteit. Haim Danon őrnagy habozás nélkül megtámadta a szíriai tankokat.
Mire észbe kaptak, hét T-62-est már kilőttem közülük. Aztán az én tankomat is kilőtték. Alig tudtunk kimenekülni, már fel is robbant. Szerencsénk volt.
Október 8-án estére a szíriai haderő egy egész páncélos hadosztályt vont össze Husnijánál. 250 tank készült a támadásra, de az izraeliek megelőzték őket. Először a háború során végre koordinált ellentámadást indítottak, és erős tüzérség légicsapást tudott mérni az ellenségre.
A faluba Danon őrnagy két szakasszal nyomult be – a kilőtt tankja helyett egy frissen helyrehozott harckocsiba szállt be egy tábori javítóműhelyben.
Minden lángolt a faluban, pokoli látvány volt. Egyszer csak megjelent mellettem egy arab tank. Láttam a periszkópon keresztül, hogy az ágyúcsöve ránk irányul, de az irányzóm még csak most kezdte az ellenség irányába fordítani a saját tornyunkat. Tudtam, hogy esélyünk sincs ilyen közelről., mire a szíriai tank egyszer csak felrobbant. A mögöttem levő harckocsi lőtte ki a szakaszomból.
A szír támadás kifulladt. Miután 200 harckocsit elvesztettek, a szíriai egységek elkezdtek menekülni. Másnapra Izrael visszafoglalta a Golán teljes déli arcvonalát.
Északon a 7. szíriai lövészhadosztály még kitartóan rohamozta a Golán-fennsík peremén védekező, kivérzett 7. izraeli páncélos dandárt. Október 9-én 200 szíriai harckocsit összepontosítottak itt, és végső rohamra indultak a maradék 30 izraeli tank ellen.
Jair Nasfi alezredes hat izraeli harckocsival érkezett ide, de tudta, hogy már nem lesz idő a védett állásokba húzódni. Ezért a lejtőn lefelé állította fel a tankjait és kiosztotta a tűzszektorokat. Amikor megjelent az ellenség, mind a hat izraeli harckocsi személyzete tudta, kire lőjön. Nasfi támadása sikeres volt, de a hatból négy tankját elvesztette. A maradék kettővel visszavonult, és imádkozott, hogy a Hermon-hegy lábánál állomásozó izraeli erő meg tudja állítani a hatalmas túlerőben levő ellenséget.
Avigdor Kahalani alezredes állt itt a 77. páncélos zászlóalj maradékával.
Égő tankokat láttam tőlünk 2-3 kilométerre. Ahogy néztem a távcsövemen keresztül, egyszer csak azt vettem észre, hogy amelyek égnek, azok saját harckocsik, amelyek pedig mozognak körülöttük, azok szovjet gyártmányúak. Rádióztam a parancsnokságra, hogy minden tankot, amely mozgásképes, azonnal irányítsanak ide.
Az alezredes tudta, hogy a szír főerő a dombhát mögött van. Azt is tudta, hogy aki előbb ér a domb tetejére, az jobb pozícióból harcolhat, ehhez azonban 800 métert meg kellett tenniük sík terepen, fedezék nélkül. Amikor azonban kiadta az indulási parancsot, senki nem mozdult. A katonák eddigre kimerültek a folyamatos harcban, és féltek.
Ekkor minden egyes katonát, vezetőt, töltőkezelőt, irányzót, harckocsi-parancsnokot a saját frekvenciámra kapcsoltam, hogy mindenki halljon a rádión. És azt mondtam nekik: nézzétek, milyen bátran harcolnak a szíriaiak. Mi történt velünk? Hova lett a mi bátorságunk? Gyáva nyulakká váltunk? Amikor újra parancsot adtam az indulásra, és körülnéztem, azt láttam, hogy először egy, aztán még egy tank elkezd követni, majd megindul az összes harckocsi.
Kalahani egysége elérte a peremet. Ahogy lenézett a magaslatról, azt látta, hogy a völgyet ellepik a szíriai páncélosok. Az izraeliek megkezdték a tüzelést.
Úgy lőttünk, mint az őrültek. A túlélésért harcoltunk. Ők visszalőttek és fogytak a tankjaim. A csata végén három vagy négy harckocsim maradt. Megpróbáltam megszámolni az ő veszteségüket, de lehetetlen volt. Az egész völgyet a tankjaik roncsai borították.
Kahalani maradék tankjai megállították a szíriai támadást. Az arab katonák morálja megroppant, és sok, még működőképes tankot is ott hagytak a csatatéren. Amikor már az izraeliek számára is egyértelmű volt, hogy nem egy cselről van szó, és a támadók valóban visszafordultak, a Golán-térség izraeli parancsnoka rádióüzenetet küldött az alezredesnek:
Hős vagy, megmentetted Izraelt!
Az ütközet után végül 500 kilőtt vagy elhagyott szír tankot számoltak meg a völgyben. Az irtózatos veszteség nyomán a hely neve a Könnyek völgye lett.
Szíria reményei szertefoszlottak a Golán visszafoglalására.
Október 11-én Izrael megindította az ellentámadást Szíria ellen, és a csapatai lőtávolságon belülre kerültek a szíriai fővároshoz, Damaszkuszhoz. A déli fronton Ariel Saron tábornok mesteri haditerve alapján izraeli ejtőernyősök átkeltek a Szuezi-csatornán, és ezzel elvágták a Sínai-félszigetre benyomult egyiptomi haderőt az anyaországtól.
Az ENSZ által elrendelt tűzszünet október 22-én lépett érvénybe, de a harcok eltartottak egészen 1974 januárjáig. A jóm kippuri háborúban Izrael kb. 10 ezer halottat és sebesültet vesztett. A másik oldalon összesen kb. 15 ezer katona halhatott meg, a sebesültek számát pedig egyes források 35 ezerre becsülik.
Egyiptom és Izrael 1978-ban Camp Davidben békét kötött. Az utolsó izraeli katonák 1982-ben elhagyták a Sínai-félszigetet.