Az Adria ismeretlen szegletei

Vágólapra másolva!
A horvátországi nyaralóhelyeket bemutató sorozatunkban ezen a héten két kevésbé ismert, de kiváló kikapcsolódási lehetőségeket kínáló területet, Losinj-szigetét és a halászat fővárosának számító Tribunjt mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

A profi halászoknak jó fogásért, a kezdő pecásoknak sikerélményért, csak Tribunjba érdemes menni. Bár az adriai vizek tisztasága mindenütt jó fogással kecsegtet, de ennek a kétezer főt számláló halászfalunak a partjainál valahogy jobban harapnak a halak.

Reggelente sok turista megy a kikötőhöz, és a promenádhoz közel eső kisboltokba és zöldséges standokhoz, mert Tribunjban a hajnalai halászok napfelkeltére már eladják az aznapi fogást a kereskedőknek. A kofák jégágyon kínálva adnának tovább az árun. Ma már a tenger kincseinek egyik legnagyobb felvásárlói a parton sorakozó közeli vagy távoli nagy szállodák, akik nemcsak halat, de kiváló minőségű- szintén az itteni vizekből származó- kagylót és rákot kínálnak az étlapokon.

A turisták hagyományosan az egyik legrégebbi tribunji recept szerint készült helyi specialitást, a polentás, vagyis kukoricakásás halpörköltet kóstolják meg a legszívesebben. Erre szinte minden étteremben és szállodában van lehetőség, de a legjobban az teszi, aki a Tribunji Halászok Éjszakája elnevezésű rendezvényen frissen, autentikus hangulatban fogyasztja el ezt a helyi specialitást.

Az adriai vizek tisztasága miatt nagy mennyiségű hal és tengeri élőlény található az itteni vizekben. Ez a különösen tiszta tengervíz nemcsak a fürdőzésre, halászatra alkalmas, hanem vitorlázásra és víz alatti szafarira is csábít. Egyes állítások szerint Dalmácia, de talán egész Horvátország legnagyobb, legjelentősebb és legszínvonalasabb tengeri halászata is itt, Tribunjban van, ahol pizzát enni szinte vétek, még akkor is, ha feltét valamely "tengergyümölcse".

A halászat mellett igen fejlett a tengeri hajós sport, és Tribunjban van a magyar Danuvius Marina székhelye is. A dalmát tengerpart egyik legkorszerűbb vitorlás kikötője a Marina Tribunj két éve nyitott, és az üzemeltetés második évében kék zászló minősítést kapott.

Ez a díj olyan évente kiosztott nemzetközi elismerés, melyet a szezon legtisztább, legesztétikusabb, leginnovatívabb módon kialakított tengerparti strandjai partszakaszai, és kikötői kaphatnak csak meg. A kikötő nyolcvan tonnás úgynevezett travelliftje a nagyobb hajók kiemelését is lehetővé teszi egy esetleges szerviz esetén.

A marina kettőszázhatvan hajóhellyel rendelkezik a vízben, és százötvennel a szárazföldön. Amiért nemcsak a magyar, de világ összes vitorlása szívesen köt ki Tribunj marinájában, az nemcsak azért van, mert a kikötő webkamerája lehetővé teszi, hogy a hajótulajdonosok otthonról is meggyőződhessenek hajójuk biztonságáról, illetve információt kapjanak az időjárásról, hanem azért is mert a kikötő kedvező fekvésének köszönhetően nyugodt, minden szélben biztonságos partot érést garantál.

Tribunj Vodice, illetve Sibenik mellett, azaz Zadar és Split között félúton, mindössze három és fél négy órányi autóútra található a határtól.

Az úti beszámolók szerint aki nem ragaszkodik az éjszakai vezetéshez, az jobban teszi, ha nappal érkezik az Adriára, mert a tengerpart és a parthoz közeli szigetek látványa egyfelől káprázatos, másfelől viszont megtévesztő. Olyan, mintha egy hatalmas tó partján autózna az utazó és a szigetek pedig, már a túlpartot jeleznék. Ennek jelenségnek persze földrajzi okai vannak: Több száz évvel ezelőtt, a római időkben a tengerpart még sokkal közelebb húzódott, de a szárazföld megsüllyedt és a víz elöntötte az addig a part mellett fekvő területeket, minden heggyel és, völggyel együtt. A szigetek tehát valójában a régvolt hegyek és dombok csúcsai, melyek most a víz felszíne fölé emelkednek.

A fent említett kikötő valójában a falu központját jelöli, ahol amúgy is sok az árus, karikatúra és rasta frizurakészítő. A legszebb öblökben, mint amilyen a Rupa és a Sovlja, azok az utazók pihennek, akik szeretik a pipás merülést, és tengeri csillagokkal, uborkákkal, vagy sünökkel való találkozást. Akik ebből a kis halászfaluból napközben el-elindulnának a környező városokat és a vidéket felfedezni, induljanak el Sibenik irányába.

Sibenik a riviéra központja. Jelentős óvárosi része van, órák alatt sem lehet teljesen bejárni, és annyi látnivaló, hogy sokan úgy érezik egy nap nem is elég a felfedezésre. Sokan Esztergomhoz hasonlítják a települést, amelynek óvárosi részén található a Szent Jakov templom. Maga az épület a tengerre néz, míg másik oldalán egy nagyobb, padokkal szegélyezett, lépcsőkkel szintezett tér található, két szökőkúttal. Sibeniki séták alkalmával ne hagyjuk ki a katedrális és az erőd megtekintését.

A másik érdekes program, azoknak szólhat, akik kicsit sportosabbak, edzettebbek, és szívesen vállalkoznak erdei túrákra. A Krka Nemzeti Park, a Krka folyó deltájában helyezkedik el. A nemzeti park legfőbb látványosságai a hegyekből lezúduló folyók nyomán kialakult vízesések, melyek nemcsak hogy látványosak, de azzal az élménnyel is megajándékoznak bennünket, hogy a tenger közvetlen közelében édesvízben fürödhetünk. A park vezetősége is belátta, hogy a legfőbb vonzerőt, vagyis a vízesés alatti fürdőzést egyszerűen nem lehet tiltani, így a park bizonyos területein megengedett megmártózni a vízesésekben. A park területén két állandó kiállítás is működik, amelyek egy-egy középkori vízimalom és az ott élő molnárok életét mutatják be. A belépő mellé minden esetben magyar nyelvű tájékoztató is jár.