Harcsák nyomában a Tisza-tavon

A legutóbbi igazi tavaszi hétvégén már mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, s mindent a fővárosban hagyva rohantunk a vízpartra az első idei egész hétvégés horgásztúrára. Nagy halakat, s főleg biztos fogást akartunk, így mi más lehetett volna a cél, mint a hatalmas és gyönyörű Tisza-tó. Ponytok, csukák, harcsák, reszkessetek, gondoltuk induláskor, de persze a végén csalódnunk kellett.

Másnap tehát korán ébredtünk, hogy mielőbb megfelelő hajóhoz jussunk. A csónakvadászat előtt még beugrottunk Dr. Compó horgászüzletébe a felszerelés még hiányzó részének beszerzésére, majd elindultunk a tuti csónak fellelésére. Szerencsénk volt, a tiszaderzsi csónakkikötő közelében rátaláltunk Bodnár János hajósmester műhelyére és épülő, szépülő horgászkempingjére. Szerencsénkre a rutinos horgász hírében álló hajótervező-, építő kertjében épp akadt néhány bérelhető horgászcsónak, így hamar meg is állapodtunk, s a csónak vízre tétele után már hasíthattuk is a Tisza habjait. Bodnár úr nagy harcsavadász, ezért okos dolognak tűnt hallgatni a szavára, aki az élő Tisza mentén, a 415-ös folyamkilométer környékén lévő nádas, bokros partszakaszokat ajánlotta, mint a harcsák kedvelt helyét.

Néhány perces száguldás után ki is kötöttünk a megfelelőnek vélt helyen, minden adott egy jó horgásznaphoz, bizakodva várhattuk tehát a hatalmas kapásokat. Alig néhány perccel a kikötés után máris jelentkezett az első mozdítás, amelynek a vége egy gyönyörű méretes vörös szárnyú lett, s rövid fárasztás után már pihent is a szák fenekén.

Ujjongtunk. Ha így megy tovább, pillanatok alatt összejön az ebédre tervezett halászlére való. Sajnos korai volt az öröm. A biztató kezdet után következett a szomorú valóság. Bár aznap és a másnapi, horgászatra nem igazán alkalmas szeles időben is több kapásunk volt és a helyszíneket is váltogattuk becsülettel, nem sikerült az újabb akasztás. Pedig volt körülöttünk hal bőven. A késő délutáni, alkonyati napsütésben egy nádas, limányos részen horgonyozva valóságos parádé zajlott a hajó körül, a tilalmat élvező balinok, vad csukák raboltak mindenfelé, épp csak a műhalainkra nem volt kíváncsi egy sem közülük. Pedig még a tuti befutó csalinak gondolt, rém gusztustalan nadályt is bevetettük, de ez sem bírta rá őket, hogy harapjanak.

Estefelé szomorúan tértünk vissza a kikötőbe, ahol kissé szégyenkezve vallottuk be a helyi szakiknak, hogy bizony üres maradt a szák. Megnyugtattak, nem feltétlenül mi voltunk ügyetlenek, idén a szokásosnál gyengébb a haljárás, furcsa most a Tisza. Megtudjuk, hogy áprilisban általában a tavaszi áradásoknak köszönhetően zavaros a víz, s a hőmérséklet sem ilyen magas. Idén nem volt áradás, mivel tél sem volt - mondja Bodnár úr, így a víz is tiszta és hideg. Ha pedig hideg, a harcsa lassabban emészt, nem kell neki annyi táplálék, kevesebbet vadászik, s megfogni is nehezebb.

Ismét beigazolódik, hogy mindig tanul újat az ember, s az ilyen régi, öreg tiszai emberektől ez sosem szégyen. Egy búcsú házi szilva után meg is beszéljük, hogy legközelebb egyenesen hozzájuk jövünk, ha csónak kell. Június elején gyertek, akkor adja a legtöbb harcsát a Tisza - mondja búcsúzóul, mi pedig hazafelé az autópályán már azt tervezgetjük, mikor térünk vissza erre a gyönyörű vidékre.