Top 5 ázsiai turistalátványosság

Vágólapra másolva!
Bár a kínai és indiai gazdasági fejlődés az elmúlt években szédítő sebességgel gyarapodott, utóbbi fel sem került a Forbes magazin "5 leglátogatottabb ázsiai helyek" listájára. A prímet egyértelműen Japán és Kína viszi, ráadásul nem is inkább a klasszikus kultúrával, hanem a fényűzéssel, pompával és szórakoztató központokkal.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

12 millió

Amikor 1998-ban a Mennyei Béke temploma a Világörökség részévé vált, az UNESCO a következőt fűzte hozzá: kinézete és minden épülete szimbolizálja a kínai kozmológia lelkének tartott kapcsolatot a mennyek és föld között, valamint a különleges szerepet, amit a kínai császárok töltöttek be ezen kapcsolaton belül.

Az ősi kínaiak úgy hitték, hogy a mennyország a világmindenség uralkodója és az emberiség végzete ezért mélyen tisztelték azt. Mennyek alatt, tulajdonképpen a természetet értették. Különösen a Ming és Qing dinasztiák ideje alatt mutattak itt be sok áldozatot.

Az 1420-ban épült, 273 hektáros terület a város déli részén fekszik. Az épületegyüttest két fal veszi körül, az egyik kör-, míg a másik négyzet formájú, így szimbolizálja a mennyek és a föld kapcsolatát. Az épületcsoport minden része szigorú filozófia alapján épült. A Jó termésért szóló imák csarnoka (ahol maga a császár könyörgött az égieknek) például teljesen fából készült, szögek nélkül.