Frenkit izgatják a lányok

Vágólapra másolva!
A Villanővér arról faggatta Katkát és Frenkit, hogy milyen együtt. Frenki azt mondta Katka testi közelsége felizgatta. 
Vágólapra másolva!

Mivel még mindig tart a közös nadrágban való tartózkodás, a riportszobába is ketten kellett menni. A Villanővér elsőként arra volt kíváncsi, hogy milyen együtt élni. Láthatóan mindketten élvezik és ezt meg is erősítették.

Katka: "Jó, mert végre alkalmunk nyílt arra, hogy megismerhessük egymást". Frenki hasonló állásponton volt: "Kicsit macerás ez az állandó öltözködés, de elvagyunk. Jókat poénkodunk. Alkalmazkodni is jól tudunk egymáshoz. Mondjuk én nem tudok korán lefeküdni, ezért csorikám kénytelen volt ébren maradni hajnal 4-ig".

Forrás: [origo]

A lányok meghódítják Frenkit


Katkának érkezett a kérdés, hogy miért harcolt annak idején Indiánért, hogy hajlandó volt meztelenre is levetkőzni? "Igazából nem Indián megszerzése volt a lényeg. Bármelyik fiú kedvéért megtettem volna, a játék miatt. Itt a lényeg az volt, hogy a játékból minél többet kihozzak. Meg is érte. Azért érte meg, mert mi az Indivel el vagyunk napközben. Megint pozitívan csalódtam benne. Mindent megkaptam tőle, nem kellett kiabálnom semmiért. Tisztelem becsülöm nagyon.

"A banán is nagyon finom volt Frenki öléből, de az is bárhonnan finom lett volna. Itt is a játék volt a lényeg, bár kicsit visszafogtam magam, mert nem tehetek meg mindent".

Frenki is nyilatkozott arról, hogy milyen érzés volt, hogy ennyi nő vette körül. "Ciki nem ciki egészséges férfi vagyok, és Katka testi közelsége olyan merevedést produkált, hogy nem is tudom. De szerintem ez normális. A többi lány is szenzációs volt tegnap. Az volt benne az igazán jó, hogy mindegyik más volt. Ha elfelejteném a szívemet és az eszemet, akkor megcsinálnám mind a négyet ebben a sorrendben Marcsi, Anett, Katka és Jenny".

Ez a kijelentés okot adott arra, hogy terítékre kerüljön Szilvi és a hozzá fűződő viszonya is. "Ez csak játék és remélem, hogy a kedvesem nem érti félre. Mióta nincs itt közvetlenebb vagyok, ez igaz, de ezt nem lehet komolyan venni. Amíg itt volt addig tiszteletben tartottam, hogy itt van, tudom, hogy látja, de ez játék, nem más".