Czvikovszky Tibor: A műanyag igazi anyag

Vágólapra másolva!
Czvikovszky Tibor, a polimer anyagtudomány jelentős szakértője a kőolaj lehetséges alternatíváiról, a szerkezeti anyagok csoportjain belül a műanyagok jelentőségéről és keményítőből készített bevásárlószatyorról beszélt sok más mellett a Társalgó vendégeinek.
Vágólapra másolva!

Mit gondol a hazai kémiaoktatásról? Ön szerint van értelme a sok bonyolult kötéssel tömni egy általános iskolás kobakját? (teacherspet)
- Hazánk jövőbeli szerepe Európában és a világban nagy mértékben az oktatáson múlik. Az oktatásnak a reáltudományi része (matematika, fizika, kémia, biológia) hosszú ideig az erősségünk volt, ezt minden később idegen földön Nobel-díjat kapott tudósunk megerősíti. A mai felsőoktatás kibővült, generációnként 40%-ot érintő arányában sajnos a reáltudományi hányad visszaszorult. Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy az alap- és középfokú reáloktatás korábbi erős pozíciója meggyengült.

Létezik-e olyan alternatív polimer, amely 100%-ban lebomlik, és nem hagy hátra veszélyes hulladékot? (DjZoNe)
- Igen, létezik, keményítőből is lehet csinálni hordtáskát, áruházi tasakot. Ez 100%-ban lebomlik, nem hagy hátra veszélyes hulladékot, de ma még többszörösébe kerül a hagyományos polietilén tasaknak, amit viszont a szemétgyűjtésben jól hasznosíthatunk, és minden káros melléktermék nélkül, jó energiahasznosítással elégethető a szemétégető műben.

Nem káros-e permetszert, műtrágyát, hasonlókat használni a kertben? (balint)
- Nem vagyok biokertész, és egész gyerekkorom alatt saját kertünkben termett kukacos almát és körtét ettem ilyenkor ősszel. Bevallom, hogy a nemesített mai körtéket és almákat jobban szeretem. Azt gondolom, hogy mint sok minden másnak, ennek is a mértékében van a kultúra, a műveltség fokmérője. A mezőgazdaság gyorsított "kemizálása", tehát vegyszerekkel való túltáplálása természetesen indokolatlan. Alapvető védelmet azonban kultúrnövényeink és maga az ember is megérdemel, csak éppen óvatosan, minimális mennyiségben.

Miért csak az üvegflakonok válthatók vissza, a műanyagok pedig nem? (suveg)
- Az üvegpalackok visszaváltása, újramosása és újraforgalmazása régi gyakorlat. Az üveg kimosásához azonban kevesebb vegyszer és energia kell, mint egy hasonló pillepalack tisztításához. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a nehéz súlyú üvegpalackok visszagyűjtése, visszaszállítása is energiát fogyaszt. A pillepalack újragyűjtése és újrafelhasználása (újraformálása palackká) higiénés szabályokba is ütközik, az újrafelhasználás egyéb célra, pl. textilszál irányában igenis indokolt és gazdaságos is.

A vegyipar legalább annyi egészségügyi problémát okoz (egészségre káros anyagok), mint amennyi haszna van. Nem gondolja? (tegla12)
- Nem gondolom. A gyógyszerek valóban segítik leküzdeni nemcsak a nagy járványokat, gyermekbetegségeket, hanem ténylegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a 20. században az emberiség átlagos életkora közelítőleg megkettőződött. A vegyipar egyéb termékei, amelyek megváltoztatták a hagyományosan "könnyűiparnak" nevezett iparág termékeit - ruházatunkat, cipőnket, bútorainkat egészen a papír- és nyomdaiparig - nagymértékben hozzájárultak civilizációnk fejlődéséhez, a vegyipar 40%-át kitevő műanyagipar pedig - ahogy az mindennapjainkban megjelenik és ahogy azt hétfői előadásomban is próbáltam bemutatni - megváltoztatta életünk minőségét.

- Nagyon örülök a sok érdekes kérdésnek, és remélem, hogy mostantól nem csak nagyobb érdeklődéssel fogjuk kézbe venni technikánk legújabb termékeit, hanem nagyobb felelősséggel fogunk bánni a műanyagok hulladékával is. Az emberiség jövője azon is múlik, hogy a létrehozott értékeket egyetlen generáció akarja-e felhasználni és utána elhajítani, vagy megtanulja az újrahasznosítást. Ez kultúránk kérdése is, kérem, hogy védjük együtt!