Leandro szerint Brazíliában is ismerik a Fradit

Vágólapra másolva!
Három éve focizik Magyarországon a Fradi frissen igazolt brazilja, úgyhogy tolmács nélkül is becsülettel állta a szurkolók kérdéseit. Kiderült, hogy csábítja a  magyar válogatottság lehetősége, de egyelőre Rivaldóék állnak hozzá közelebb. Úgy véli, a Limassolnak kettőt rúgnak a csütörtöki UEFA-kupa-meccsen, de a Zete is lenyomja a Manchestert. Beckhamet amúgy sem kedveli, annál inkább a magyar lányokat, de még nem sikerült választania közülük.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOdrDamasta: Mennyivel más az élet Braziliában, mint Magyarországon?

Leandro: Nagyon szeretek itt élni Magyarországon. Már szinte magyarnak érzem magam. Csak egy baj van, hogy nincs itt a családom.

fluminese: Mi hiányzik a családod után a legjobban?

Leandro: A tengerpart.

Plor|pihizik: Hogy lehet az, hogy Brazíliában az utánpótlás korú labdarúgók jobb teljesítményre képesek, mint itt?

Leandro: Nehéz összehasonlítani, mert teljesen más stílusúak az edzések a fiataloknál. Magyarországon inkább az erőnlétre fektetnek hangsúlyt, Brazíliában pedig a technikára.

Dennis7: De mondjuk a brazil gyerekeknek azért van erőnlétük! Mert a tengerparton kb. 50 fokban játszanak!

Leandro: Természetesen erőnléti edzések ott is vannak, de az edzők bátorítják a játékosokat a cselezésre és kapura rúgásra.

Dennis7: Brazíliában ismerik a magyarokat és a magyar focit?

Leandro: Ismerik biztos, márc sak Puskás Ferenc miatt is, de a Fradit is sokan ismerik.

JOBBIK: Szerinted elveszett a magyar foci? Van remény?

Leandro: Szerintem sok jó játékos van, de a felfogáson kellene változtatni - szakmai téren is.

JOBBIK: Ha te lennél a szövetségi kapitány, kiket tennél be a magyar válogatottba?

Leandro: Bár nem az én dolgom, de minél több Fradi-játékost.

ustasa:Csábít a magyar válogatottság?

Leandro: Igen, de egyelőre még nem foglalkoztam komolyabban a kérdéssel.

JOBBIK: Melyik áll közelebb a szívedhez, a magyar vagy a brazil válogatott?

Leandro: Még a brazil.

GaborDR16: Mi a véleményed Szűcs Lajosról? Mert szerintem a válogatott első számú kapusának kéne lennie!

Leandro: Szerintem a legjobb magyar kapus, Brazíliában bármelyik csapatba beférne, Magyarországon mellette a Babos és a Király is jó kapus.

bobo24: Leo, emelj ki pozitívumokat es negatívumokat a magyar fociban!

Leandro: Pozitívum, hogy sokan tudják a kispasszos játékot, negatívum, hogy a tétmeccseken néha hiányzik az önbizalom.

JOBBIK: Mit szólsz ahhoz, hogy Waltner a Boca Juniorshoz került? Van esélye?

Leandro: Jót tesz a magyar focinak, hogy Argentínába is eljutott egy játékos. Szerintem van esélye.

Csucsu: Szebbek a magyar lányok, mit a brazilok?

Leandro: Csodálatosak, szebbek, mint a brazilok.

ustasa: Volt már magyar barátnőd?

Leandro: Nincsen komoly kapcsolatom.

JOBBIK: Csak csatár voltál, vagy játszottál más poszton is? Ha kéne, tudnál például védő lenni?

Leandro: Középpályás és balhátvéd is voltam már.

JOBBIK: Szerinted a németek elvehették volna Brazíliától a vb-címet?

Leandro: Nem volt esélyük.