Az elgondolás lényege, hogy napelemek segítségével termelünk elektromos áramot, és azt a részét, amelyet nem használunk fel azonnal, akkumulátorokban tároljuk. Utóbbi energiát fel lehet használni akkor, ha éppen nem termel áramot a napelem (például éjszaka), vagy akkor is, ha hirtelen megugrik a háztartás energiaigénye (például egyszerre használt nagy teljesítményű készülékek). Az ilyen rendszerek Európa nyugati felén egyre népszerűbbnek bizonyulnak az utóbbi években, még úgy is, hogy a tőlünk nyugatabbra fekvő területek kedvezőtlenebbek a beeső napsugárzás szempontjából.
A napelemes szigetüzemű rendszerek előnye, hogy jóval olcsóbbak, mint az elektromos hálózat nagyobb távolságra történő kiépítése. A napelemmel termelt áram egy töltésszabályozón keresztül jut el a fogyasztóhoz abban az esetben, ha csak 12 V vagy 24 V feszültségű egyenárammal működtetett eszközöket táplál.
Amennyiben 230 V-os hálózati áramra tervezett készülékeket is használnánk, egy inverterre lesz szükség, mely a napelemről érkező egyenáramot váltóárammá alakítja, és ellátja a töltésszabályozás feladatát is.
A szigetüzemű elemek beruházási összege nagyjából 300 000 forintnál kezdődik, megtérülési idejük pedig 20-30 év között mozog - a rendszer méretétől, technológiájától, kapacitásától és az energiaáraktól függően. Ha azonban az energiaárak csak átlagosan 5%-kal emelkednek évente, már 15 évre csökkenhet ez az időtartam.
Tudnunk kell azonban a szigetüzemű rendszerekkel kapcsolatban, hogy az akkumulátorok az ilyen rendszerek legdrágább részét képviselik, így minél nagyobb energiatárolási kapacitásra van szükség, annál komolyabb költségnövekedéssel kell számolni. Másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy az energiatárolására használt akkumulátorok élettartama 4-5 év, így ezeket rendszeresen cserélni kell. Ez nemcsak újabb költségnövekedést jelent, hanem felveti a hulladékkezelés problémáját is: az elhasználódott akkumulátorok veszélyes hulladéknak minősülnek, le kell adni őket az átvevőhelyeken.
Vértesi Ágnes Éva (ELTE Környezettudományi Klub)