Importból származó erőszak Gazdagréten

Vajon miről ismerszik meg a náci? Barna ingben jár és minden neki nem tetsző embert, eszmét vagy tárgyat meg akar semmisíteni? S miről a báránybőrbe bújt antifasiszta? Sarló-kalapácsos, vörös ingben jár és minden neki nem tetsző embert, eszmét vagy tárgyat meg akar semmisíteni? Mi, illetve van-e különbség közöttük?

Kínzó kérdések, nehéz megtalálni a pontos, minden részletre kiterjedő választ, de a hét végén alighanem számosan feltették maguknak a bevezetőben taglalt kérdéseket a gazdagréti „incidens" – jobban mondva: embervadászat – kapcsán. A felvételen jól látható, amint magukból kivetkőzött, maszkos emberszabásúak hordája ráveti magát egy gyanútlan férfira. Vajon dolgozni, horgászni, randevúra vagy csak bevásárolni igyekezett az áldozat? Milyen főbenjáró bűnt követett el? Végül is mindegy, a dúvadak kézzel, lábbal, botokkal nekiestek – többen németül röfögtek – és minden különösebb fakszni és magyarázat nélkül véresre verték. Előbb hátulról – naná, hogy hátulról! – egy jól irányzott ütéssel földre küldték, kalákában megrugdosták, majd mint akik jól végezték dolgukat, odébbálltak.

Az már a rendőrségi vizsgálatból derült ki, hogy importból származó bunkók tartottak harcművészeti bemutatót – nyolcan egy ellen – Gazdagréten. Az áldozat nyilván kiprovokálta a támadást, mert eléggé el nem ítélhető módon, terepszínű nadrágban, szürkésbarna kabátban és hátizsákban merészkedett ki az utcára. Jobban tette volna, ha toalettje megválasztása előtt alaposabban tájékozódik, mert akkor nem követte volna el azt a baklövést, hogy éppen február 11-én, az 1945-ös magyar-német kitörés évfordulójára időzítve vesz fel katonai ruhára emlékeztető öltözetet. Bár „ezeknek" édesmindegy, mindig tudnak okot keríteni egy kiadós verésre. Az a náci, akire azt mondják, hogy náci és punktum! Mivé lettek volna a nagy forradalmak, ha a lelkes hívek szőrszálhasogató kérdezz-felek után döntöttek volna arról, ki kerül a hóhér kezére és ki tömlöcbe?

A gazdagréti eset nyomán nyilván ki-ki vérmérséklete, szélpolitikai hovatartozása nyomán nosztalgiázva gondol vissza azokra az időkre, amikor az utcákon grasszáló barna inges, karszalagos osztagok, majd a békevágyó, pufajkás antifasiszták csak úgy, gondolomformán verték fél- vagy egészen holtra a „kártevőket", a népi demokrácia ellenségeit. A tettek mellett a ki nem mondott gondolatok is büntetést érdemeltek. Manapság a bűnösnek már bűnt sem kell elkövetnie, elég egy rosszul megválasztott ing, nadrág, derékszíj, cipő vagy díszzsebkendő is elég ahhoz, hogy betörjék a fejünket.

A társadalmi igazságosság nevében.