Jó a buli a franciáknál. Megint.
Történt ugyanis, hogy Emmanuel Macron francia elnök gondolt egyet és úgy nyomta át a vitatott nyugdíjreformról szóló törvényét, hogy arról a parlament nem szavazhatott. A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen két hónapja kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Ráadásul a kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványok is elbuktak a nemzetgyűlésben.
Jó, mi?
Kérdések hada merül fel az emberben.
Ez jogállami? Ez demokratikus? Izzítják már a hetes cikkelyt Brüsszelben? Vera Jourová most miért a falat nézi?
Égető kérdések ezek, de költőiek. Nem várunk választ.
A franciákat nem kell félteni, ha egy kis utcai zavargásról van szó. Megadják a módját, a történelmüket pedig ismerjük, már szinte a vérükben van a zavargás.
De azért ott is vannak békés demonstrálók.
Ez a tény viszont jól láthatóan a rendőrséget egy percig sem zavarja, úgy fenekelik el őket, mintha kötelező lenne.
Itt egy fickót leütnek, mint a taxiórát:
Itt egy gumibotos, rugdosós csendéletet láthatunk:
Van újságíróverés is:
Ott így megy.
És voltak idők, amikor nálunk is így mentek a dolgok. Nem is olyan régen.
Mindannyian emlékszünk a 2006-os Gyurcsány-féle rendőrterrorra. Lehet azon nevetgélni, hogy miért foglalkozik még mindig a konzervatív oldal az akkori eseményeket. Csak felesleges.
Régen volt, mi? Sztálin diktatúrája is régen volt, de azt se sírja vissza normális ember...
A jelenlegi és az elmúlt évek francia tüntetéskezelési módszerei tökéletesen megmutatják, hogy miért fontos emlékeztetni az embereket a múltra.
Emmanuel Macron a franciák Gyurcsány Ference.
Rendőrterror ide meg oda, a hasonlóságokat nem lehet nem észrevenni.
Mindketten az üzleti életben mozogtak, mielőtt politikai pályára tévedtek. Macron 2014 és 2016 között gazdasági miniszter volt aztán, látva a gazdasági és pénzügyi helyzetet, amelyet kormánya előidézett, elegánsan távozott, hogy később köztársasági elnökként térjen vissza. Pont, mint Gyurcsány Ferenc, aki úgy mondott le 2004-ben a sportminiszteri pozícióról, hogy onnan egyenesen a miniszterelnöki bársonyszékbe ülhessen.
Mi több, Dobrev Klára is látszólag legyőzhetetlen vonzalmat érez Macron iránt. Jobban szorított a francia politikus választási győzelméért, mint a saját szövetségeseiért.
Politikában nincs „mi lenne, ha...”.
De azért egy pillanatra játszunk már el a gondolattal, hogy mi történne, ha Budapest utcáin kalapálnák el a magyar rendőrök a békesen demonstrálókat.
Vagy az erőszakosakat, ha már itt tartunk...