Frenreisz Károly: Egy-két gyomrost én is kaptam

Már nem éppen mai gyerek, mégis jól bírja a gyűrődést Frenreisz Károly. A hajdani Metró, LGT és Skorpió együttes basszusgitárosát is hamar „megtalálták", miután szerepet vállalt a március végén létrehozott Petőfi Zenei Tanácsban, amely a hazai popkultúra jobbá tételén dolgozna. A 888 az új bizottságról – is – kérdezte a Kossuth-díjas zenészt.

Jánosy Károly: Rendesen kaptál hideget-meleget a nemrégiben megalakult Petőfi Zenei Tanács miatt, amelynek te is tagja vagy. Több vagy kevesebb bírálatra számítottál?

Frenreisz Károly: Azt hiszem, Tátrai Tiborral együtt azon szerencsések közé tartozom, akiket azért nagyjából elkerült a zenei tanács megalakulását követő negatív kritikacunami. Egy-két gyomrost persze én is kaptam, de számítottam rá, és tudom, hogy az ilyesmiért felesleges megsértődni, inkább le kell nyelni. Persze, azt nem igazán tudom, hogy miért estek neki olyan hevesen ennek a kezdeményezésnek, mert azt nyugodt szívvel állíthatom, hogy a társaság minden egyes tagját a jó szándék vezérli, és igyekszik valami olyasmiben segíteni a pályájuk elején járó fiataloknak, aminek a hasznát veszik. Legyen szó médiamegjelenésről, felvételek készítéséről, zenei képzésről vagy iskoláztatásról.

Jánosy Károly: 2017-ben Kossuth-díjas lettél, akkor tapasztaltál hasonló felzúdulást, pálya széléről történő bekiabálást?

Frenreisz Károly: Akkor elárulom, hogy a díj átvétele utáni napokban kaptam vagy kilencszáz sms-üzenetet, egyetlenegy sem szólt arról, hogy érdemtelen lennék rá.

Sőt, ismerős, ismeretlen gratulált az elismeréshez.

Persze vannak néhányan, akik politikailag aktívabbak, jobban szem előtt vannak, de ezeket legtöbbször olyanok bírálják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a díjazott kicsoda, micsoda és mit tett le az asztalra. Én csendes, háttérbe húzódó ember vagyok, talán ezért nem találtak meg a mindent és mindenkit alap nélkül ócsárolók.

Frenreisz Károly zeneszerző, előadóművész átveszi a Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnöktől a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Parlament kupolacsarnokában, 2017. március 15-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Jánosy Károly: A bírálók többségének a tagok életkora csípte leginkább a szemét, az, hogy nem fiatalok kerültek ebbe a pozícióba. Ha meg kellene védened magad, elég lenne ehhez a mögötted, illetve mögöttetek álló életmű?

Frenreisz Károly: Az hiszem, azok, akiket az ötletgazda Demeter Szilárd összehívott, azért elég jelentős teljesítménnyel vétették észre magukat a magyar könnyűzenei „iparban." Gyakorlatilag a színpadi zenélésben, szövegírásban és a médiában mindmáig fontos szerepet játszó, óriási tapasztalatokat felhalmozó művészekről van szó. Nem hiszem, hogy emiatt védekező testtartást kellene felvennem. Azt azért saját „védelmemben" mégis hozzáfűzném, hogy én – talán a többiek nevében is kijelenthetem – csak adni szeretnék, senkinek sem akarom elmagyarázni, előírni, milyen zenét szerezzen, mit és hogyan csináljon. A művészet kreatív „mesterség", semmibe sem kell beleszólni, de azért lehet segíteni a kezdő lépések megtételében. Mert a magam példáját előhozva: tizennégy évig tanultam zenélni, elvégeztem a konzervatóriumot, szóval kezemben volt a „szakma." Ezt, vagy ennek egy-egy szeletét azért tovább lehetne adni a fiataloknak, azoknak a fiataloknak, akiknek problémát jelent a tanulás, és számukra továbbképzéseket, iskolákat lehetne szervezni. Nekem nagyon tetszik a svéd és a norvég modell, ahol a tanintézetek majd' mindegyikében vannak szabadon látogatható próbatermek, ahol a gyerekek a tanítás után szabadon zenélhetnek, kiélhetik kísérletező hajlamaikat. Hasonló ötleteket szeretnék itthon is a gyakorlatba átültetni. A végtermék az már természetesen nem a miénk, befolyásolással, hamis ígéretekkel, álságos segítséggel nem lehet tartós sikert aratni, jó zenét, zenekart létrehozni, de a hasznos tanácsokat, ötleteket megfogadva a pályakezdők is jól, vagy sokkal jobban fel tudják építeni magukat, és onnantól kezdve bizonyíthatnak a zenei piacon.

Ha jól csinálják és a közönségnek is tetszik, akkor tudnak érvényesülni, ha nem, nos, akkor talán érdemes más szakma után nézni.

Jánosy Károly: Miért nem tudnak hamarabb érvényesülni a tehetségek? Rossz a menedzselés, nem ismerik azokat az ajtókat, amelyeken kopogtatni érdemes?

Frenreisz Károly: Összetett a probléma, nem lehet választ adni erre egy mondatban. Mellesleg, én nem látom olyan tragikusnak a helyzetet, mert – szerintem – az a fajta pop, rock, amit itthon csinálnak, csinálunk, a színpadi előadások, lemezfelvételek többé-kevésbé működnek. Persze, a legtöbb szakma azért nyögvenyelős, bár régen ezernyi gondja, baja volt a feltörekvő együtteseknek, énekeseknek, kezdve attól, hogy a rockbandák tagjainak nagy részét a rendőrök előállíthatták kmk-ért, azaz közveszélyes munkakerülésért, mert a személyi igazolványukban nem volt rendes, bejegyzett munkahely. Az sem volt éppen ritkaság, ha valakinek azért nem adta ki az albumát az egyetlen hazai lemezgyár, mert a főnöknek nem tetszett a zenész „pofája". Most azonban leginkább a kemény piac diktál, és vannak olyanok, akiknek szerencsével, ügyes menedzseléssel bejön, telt házas koncerteket adnak, de ez nem mindig a tudatos építkezés gyümölcseként adatik meg. Szóval csak ismételném önmagam, ha kitalálunk olyan dolgokat, amelyek előreviszik a pályakezdőket, nem engedjük el a kezüket, akkor lerövidíthetjük az érvényesüléshez vezető utat.

Fotó: Csudai Sándor/Origo

Jánosy Károly: Ha a magyar popzene hajnalán lett volna ehhez hasonló kapaszkodó, akkor könnyebb lett volna nektek? Egyáltalán, meg lehet spórolni a sikerekhez vezető harcokat?

Frenreisz Károly: Régen mindenki a saját maga tehetségére, szorgalmára volt utalva, annál is inkább, mert korlátozottak voltak a lehetőségek, nem is beszélve az erősen fújó szembe szélről, de nem igazán törődtünk vele. Ami a legnagyobb különbség, hogy akkor sorra szerveztük magunknak a bulikat, elmentünk a világ végére is, és örömmel játszottunk.

Nagyon élveztük a zenélést.

Most majd' minden a pénzről szól, átformálódott az egész „ipar". Persze nagyon fontos a pénz, elvégre meg is kell élni valamiből, ezért kár lenne sommás ítéletet hozni, de a hangsúlyok nagyon eltolódtak az anyagiak felé. Ahogy a mai helyzetet látom, nem tudom eldönteni, hogy a zenekarok, énekesek útjait egyengető menedzserek közül hányan akarnak a zavarosban halászni, és hányan akarnak tényleg kemény munkát befektetve a pártfogoltjaiknak lehetőséget teremteni. Ha ezeket a szempontokat vizsgálgatom, akkor talán hiánycikk az igazi menedzser, aki könnyebbé teszi a művészek dolgát és afféle producerként is működik, és ha jól dolgozik, mindkét fél élvezheti ennek a hasznát.

Jánosy Károly: Előbb vagy utóbb új, kevésbé ismert fiatalok is bekerülhetnek a zenei tanácsba?

Frenreisz Károly: Mindenre nyitottak vagyunk. Az a baj, hogy a puszta szakmai kérdésekbe politikai felhangok keveredtek, kezdve azzal, hogy a szemünkre vetették, hogy nincs nő közöttünk. A nem kérdése nem volt szempont a bizottság megalakulásakor, de senkit, ismétlem senkit sem akarunk kirekeszteni. Az alapkoncepció az volt, hogy olyanok dugják össze a fejüket, akiknek komoly és eredményes múltjuk van, és a szakma minden csínját-bínját jól ismerik. Más területen is idősebb mesteremberek adják át a tudásukat, tapasztalataikat a fiataloknak. Miért lenne másként a popzenében?

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jánosy Károly: Mikor lesznek, lehetnek az első eredményei a munkátoknak? Születhet ebből magyar világsztár?

Frenreisz Károly: Nem az a célunk, hogy iksz éven belül magyar énekes vagy zenekar hódítsa meg a világot. A földön kell maradnunk, inkább kisebb vagy inkább nagyobb részsikereket szeretnénk elérni. Például jó lenne komolyabb előrelépést elérni a zeneoktatás és -képzés terén, több próba- és hangfelvétel-lehetőséghez juttatni a pályakezdőket. Már azt is nagyon komoly eredménynek könyvelhetnénk el, ha a közeli jövőben a Petőfi Rádió teljes egészében hazai előadók műveit játszaná.