Hány világnap kell ahhoz, hogy tényleg elkezdjünk törődni a gyerekekkel?

internet gyerek szülő

Ma van a Gyermekek Világnapja, 34 éve ezen a napon fogadták el az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét. Ilyenkor világszerte, így Magyarországon is az Unicef színei után kék díszkivilágítást kap számos középület – a legtöbbeknek a gyerekjogok nem is jelentenek mást, csak díszkivilágítást, esetleg egy profilképkeret cserét. Vélemény.

Ugyanolyan tollaim vannak. Annak az egy fajtának a kék színét, fogását, hegyvastagságát szeretem, azzal írok jól és szépen, ha elfogy benne a tinta és másikkal kell írnom, a szépírásomnak is lőttek. Ma reggel egy időpontot írtam volna fel egy papírra, de a szeptember már a p-nél elfogyott, a toll golyója belekarcolt a papírba.

Szerencsére közel egy mindenes bolt, ahol friss paradicsomtól kezdve horgászcsalin át még ezt a fajta tollat is lehet kapni, úgyhogy muszáj volt megállnom ott. Előttem egy anyuka fizetett, aki büszkén mesélte a pénztárosnak, hogy milyen ügyesen szokott be az oviba mellette álló kislánya, már egyedül pisil, a jele pedig csigabiga lett. A pénztáros távozáskor azzal a kicsi tízforintos fajta cukorkával kínálta a kislányt, amit mindenféle ízben-színben kapni, mivel – mint megtudtam – gyermekek világnapja van, ezért ma a gyerekek kapnak egy cukrot a vásárlás mellé. A hétvégén még program is lesz a Fő téren, arcfestés és népi játékok.

Kicsit később, miközben az új tollamat kattogtattam a kezemben, a vonathoz sétáltam és az egyre erősebben érzett dühöm forrását kerestem. Hogyan is vagyok én itt és most ebben a helyzetben, a – mint kiderült – gyermekek világnapjának reggelén, az új tollamat kattogtatva, minek és kiről is szól pontosan ez a harag és vajon kevésbé lennék-e triggerelhető, ha végleg leiratkoznék az összes social media felületről?

A dühöm alól aztán szépen kikandikált egy jóval nagyobb érzelem – a szomorúság.

Szomorú vagyok, amiért hiába folyik a csapból is a gyermekvédelem, az egész semmit nem ér. Lassan ott tartunk, hogy egy ügy jelentéktelenné válását egészen jól jelzi, hogy egy évben hány világnapot szentelnek neki: az ejtőernyősök és az emojik az évi egy napjukkal egészen jól állnak, de a gyereknap mellett ott van külön a leány és fiúgyermekek világnapja, a gyermekjogok világnapja és ezek szerint még a gyermekek világnapja is és akkor valószínűleg kihagytam még vagy hármat. Rengeteg szimbólum, profilképkeret, külön színek az adott napoknak, meghívott előadók, beidőzített szakértői cikkek vagy interjúk: szokások, rituálék, az úgy tűnik mintha kitüntetett napnak szentelve, de valójában teljesen üresen ránk árasztva.

A valóság ezzel szemben pofon vág a kora reggel fulladásveszélyt jelentő keménycukorka osztogatással a háromévesnek, akinek a szobatisztulási szokásait és személyazonosságát is jelölő ovis jelét fűvel-fával meg lehet osztani.

Mert itt, a „való világban” ez a norma, ez a valóság. Nem tudom, hogy ez szomorít-e el jobban, vagy a tény, hogy a virtuális térben is a „gyerekjog” csak egy jól hangzó töltelékszó, ami majd behoz pár kattintást, ami jól néz ki egy címben, könnyes szemmel lehet aggódni érte egy-egy kampányfilm vagy együttműködés erejéig, miközben a könnyes szeműt nem érdekli, hogy ő maga hogyan dobja oda ezeket a jogokat vagy a gyereket magát egy újabb együttműködésért, esetleg egy trendi érzékenyítő címlapért cserébe, majd másnap hogyan tartja oda maga elé pajzsként és kéri a nyilvánosságot, hogy legalább a gyerek érdekében hagyják már békén.

A gyerek nem egy eszköz, használati tárgy vagy egy divatos kellék, amivel takarózni, megjelenni, pózolni vagy éppen provokálni lehet.

Mégis az utóbbi időben a legtöbbet és a legtöbben erre használják őket – és főként azok, akik a legtöbbet és leghangosabban beszélnek róluk és a védelmükről. Ebben a fülsüketítő zajban a gyerekek már régen elvesztek, ott lapulnak valahol alul, megbújva, a fölöttük-róluk vitatkozó, egymásnak feszülő csoportok között, akik ahelyett, hogy rájuk néznének, melléjük lépnének és lehajolnának hozzájuk, inkább kitalálnak egy újabb szokást, rituálét vagy létrehoznak egy újabb világnapot, ami most már tényleg róluk szól.

Tessék, itt van a mai. Cseréld le a profilképkeretedet, tegyél ki instára egy fotót, viseld a mai nap színét, írj egy cikket, adj egy interjút. Vagy menj oda, akár csak egy gyerekhez is, guggolj oda mellé, nézz a szemébe és segíts.

Az egyiknek van értelme. Az ügy sajnos rohad tovább, de az azért nem mindegy, milyen gyorsan.