Olvasom a hazai baloldali lapokban, hogy a szélsőjobboldali Milei nyerte az argentin elnökválasztást, akinek Trump már gratulált is.
Aha. Szélsőjobboldali. Mitől is az? Attól, hogy Trump gratulált neki? Vagy inkább fordítva kellene ezt az egész "hova tegyük ezt az embert?" kérdést nézni.
Adott ugyanis egy különc faszi, az "argentin Trump", aki a körön kívülről megy neki az elitnek, aki nem hajlandó úgy viselkedni, élni, öltözködni mint a hagyományos politikusok, aki nem fésülködik, láncfűrésszel járja végig a kampánykörútját, felrobbantaná a nemzeti bankot, a munkavállalói jogokat ráknak tartja, privatizálná Argentina utcáit, vírustagadó és a zöldkérdést marxista trükknek tartja, támogatja a szervkereskedelmet, igenli a nemátültetést, ellenzi a családot és kedveli a hármas együttléteket, mert a házasság az olyan, mintha minden este ugyanaz lenne a vacsora, fizetőssé tenné a közoktatást és az egészségügyet, dollárra cserélné a pesót, kriminalizálná az abortuszt, és gyűlöli a baloldalt ("leftard", a baloldal és a retardált szóösszetételből).
Ebből állna össze a "szélsőjobb"?
Nem inkább arról van szó, hogy van itt egy "el Loco", egy őrült, egy futóbolond, a "szélsőjobb" címke pedig a megbélyegzésre és az összekötésre szolgál, mondván ilyen a "szélsőjobb", ilyen mindegyik, ilyen Trump, ilyen Milei és persze ilyen Orbán is.
A szélsőjobb tehát őrület és szükségképpen kudarcot kell vallania. Ez a megfontolás áll a hazai baloldali sajtó "értelmezése" mögött. Az értelmezés azonban még nem megértés. Adott ugyanis egy szakadékba zuhant latin-amerikai ország, óriási szegénységgel, 140 százalékos inflációval (lehet, hogy mire ezt leírtam, már ez a szám magasabb is). Egy ország, amely kipróbált már szinte mindent, ami rajta van az étlapon. Egy ország, amelynek rengeteg erőforrása van és mégis ott tart, ahol. Egy ország, ahol az el Loco ellen a "baloldal" azt a pénzügyminisztert állítja ellenjelöltként, amely éppenhogy ennek a gazdasági kilátástalanságnak a poszterarca lehetne.
Egy ország, ahol úgy döntöttek az emberek, hogy tesznek egy próbát és éppen ennek a "futóbolondnak" szavaznak bizalmat.
Itt érkezünk el a lényeghez.
Az argentin embereknek ehhez joguk van. Joguk van úgy élni, ahogy akarnak, olyan vezetőt választani, akit akarnak, olyan politikát támogatni, amilyet akarnak.
Most pedig Milei következik, rajta sor, most fog kiderülni, hogy a dumát követi-e cselekvés, hogy rászolgált-e az argentin emberek bizalmára. Ne sírjunk az argentinokért.