Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Újabb támogató farolt ki Joe Biden mögül

BIDEN, Joe; TRUMP, Donald
Fotó: Gerald Herbert
Vágólapra másolva!
Abigail Disney szerint az adományok felfüggesztése a "realizmuson, s nem a tiszteletlenségen" alapul, és Kamala Harrist javasolja alternatívaként Joe Biden helyett.
Vágólapra másolva!

Miután Joe Biden és Donald Trump színpadra lépett a 2024-es elnökválasztási kampány első vitáján a választási év nagy narratívája kibillent a tengelyéből, és a CNN veterán műsorvezetője, John King szavaival élve „mély, széles és agresszív” pánik tört ki a demokraták körében.

Ugyan egy hét elteltével Biden kijelentette, hogy nem megy sehová, de az elnök ellen felszólaló nagy demokrata adományozók napról napra egyre többen vannak.

Csütörtökön Abigail Disney – a Disney család vagyonának örököse és a párt egyik legnagyobb adományozója – bejelentette, hogy ha Biden nem száll ki a választási versenyből nem ad több pénzt a demokratáknak.

Ez realizmus, nem tiszteletlenség"

mondta Disney a CNBC-nek, hozzátéve: 

Ha Biden nem lép vissza, a demokraták veszíteni fognak. Ebben teljesen biztos vagyok. A vereség következményei pedig szörnyűek lesznek."

Disney nyilatkozatában azt mondta, hogy Kamala Harris alelnök lehet az alternatív jelölt Trump legyőzésére.

Nem a filmgyártó cég örököse volt az egyetlen, aki kihátrált az elnök mögül.

A CNBC szerint a filantróp Gideon Stein a tervezett 3 millió dolláros adományok majdnem teljes egészét szünetelteti. 

Gyakorlatilag minden jelentős adományozó, akivel beszéltem, úgy véli, hogy új jelöltre van szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük Donald Trumpot"

– mondta Stein.

Reed Hastings, a Netflix társalapítója azt nyilatkozta a The New York Timesnak, hogy Bidennek „félre kell állnia”, hogy egy „erőteljesebb” jelölt „győzze le Trumpot”.

A közvélemény-kutatásokban Biden megítélése megingott: a Reuters/Ipsos felmérésére válaszoló demokraták 59%-a szerint a pártjuk elnöke túl idős ahhoz, hogy kormányozzon, 32%-uk szerint pedig le kellene mondania az újraválasztási kampányról.

Biden néhány hónappal ezelőtt még 100 millió dolláros finanszírozási előnnyel rendelkezett Trumppal szemben, de kampánya és a Demokrata Nemzeti Bizottság júniusban 212 millió dollárral indult a bankban, szemben Trump és a Republikánus Nemzeti Bizottság 235 millió dollárjával.

Elemzők azonban azt jósolják, hogyha Biden továbbra is képes lesz adományokat vonzani, akkor a pártstratégáknak és a kongresszusi kollégáinak okot tud adni arra, hogy jelölt maradjon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről