A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Meghiúsították az utasok az ökokretének demonstrációját a londoni repülőtéren

Vágólapra másolva!
A Just Stop Oil ökofanatikusai ma reggel blokkolni próbálták a gatwicki repülőtér induló járatait, azonban az utasok meghiúsították a demonstrációjukat.
Vágólapra másolva!

Reggel 8 óra körül hét tüntető, akik Just Stop Oil pólót viseltek és narancssárga színű plakátokat tartottak a kezükben, behatoltak a déli terminálra és bőröndökkel akadályozták az utasforgalmat.

Tiltakozásukat azonban az utasok meghiúsították – egyszerűen csak átléptek rajtuk.

A közösségi médiában a felhasználók gúnyolódtak a mutatványon, „szánalmasnak” és „időpocsékolásnak” nevezték az ökokretének demonstrációját.

Szánalmas, gyerekek és családok mennek nyaralni” 

írta valaki.

A repülőtér szóvivője közleményben közölte, hogy a „London Gatwick repülőtér nyitva van és rendben működik”. A szóvivő elmondta, hogy „kis számú tüntető” akadályozta az utasforgalmat, de őket „mostanra letartóztatták és eltávolították őket a repülőtérről”.

London központjában a környezetvédő tüntetők bűncselekményt követtek el, és blokkolták a Westminsterben, az Old Queen Street egyik irodaházának megközelítését – közölte a Metropolitan Police. A hatóságok szerint egy személyt letartóztattak rongálásért.

A JSO közölte, hogy nemzetközi csoportokkal együttműködve azt követelik a kormányoktól, hogy hozzanak létre egy fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó egyezményt, amely azt is leszögezi, hogy 2030-ig megszűnik a kőolaj, a földgáz és a szén kitermelése, illetve elégetése. 

Az aktivisták megfogadták, hogy „minden szükséges eszközt” bevetnek annak érdekében, hogy szabotálják a családi nyaralásokat.

Az ökokretének akciója múlt szerdán kezdődött, amikor militáns aktivisták meggátolták, hogy repülőgépek szállhassanak fel Németországban.

Svájcban tizenegy aktivista zárta le a főutakat a zürichi és a genfi repülőtér környékén.

Rómában narancssárga festékkel dobálták meg a 3-as terminált, az aktivisták zavargása miatt egy repülőgép nem tudott időben felszállni.

Spanyolországban öt ökoaktivista kijutott a barcelonai repülőtér gurulóútjára, de elfogták őket még mielőtt akcióba léphettek volna.

Egy német klímaaktivista csoport, amely a kifutópályára ragasztotta magát járattörléseket okozott a Köln-Bonni repülőtéren, közölte, hogy 

a következő hetekben világszerte hasonló zavarásokat terveznek a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetése érdekében.

A Heathrowban a rendőrök még azelőtt lecsaptak, hogy az aktivisták engedély nélkül bejutottak volna a repülőtérre, így az utasok megmenekültek a fennakadásoktól.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!