G. Fodor Gábor: Ünneprontók

Vágólapra másolva!
“Az enyém - ha töröm, ha nem - ez ünnep / Enyém, ha szidom; ez az Isten.” (Arany János: Ünneprontók)
Vágólapra másolva!

Furcsa fajta az ünneprontó. 

Nem tartja magát annak, mivel nem is tudja, látja, érzi, hiszi, hogy mi is az az ünnep, amit elront. Csak fújja a magáét, járja a maga táncát, körbe-körbe. Minek a tűzijáték, mennyibe kerül, az én adómból. Évről-évre, fújja-járja. 

Nem vagyunk egyformák. 

Vannak, akiket több érzelem fűz teszem azt Karlsruhe-alsóhoz, mint a helyhez, ahol születtek. Elsírják magukat a brit királyi ház piros betűs ünnepein, de Szent István nekik „ki a fa…om ez”. A magyar szégyellni való, Tromsőben még a bárányok is egyenesebben húgyoznak. Na de azért mégiscsak vagyunk egypáran, akik nem így éreznek. Engedtessék már meg nekik, nekünk, hogy az ünnepre felöltözzünk, jól érezzük magunkat, és azt mondjuk: Boldog születésnapot Magyarország. 

Ezt nem lehet?

Tényleg csak annyiból áll az élet, hogy szükségletek és funkció, hogy az ünnep az felesleges, az emelkedett pillanat – éppen lehetett volna helyette mást is csinálni, a tiszta szoba – meg elba…ott 20 négyzetméter. Bizony. Ez a világnézete az ünneprontóknak. Nézetnek nézet, de milyen világ. 
Szűkös, szürke, élhetetlen, szomorú és méltó az enyészetre. 

Pedig ők azok, akiknek varázsszavuk: „mentális egészség”. Igazán megérdemlek ma hat óra jogát, két avokádó lattét. Nekünk meg nem jár az ünnep, mert az minek, oktatás-egészségügy, a miadónkból.

Ez utóbbit talán hagyjuk is, a megoldjuk okosban országában. De vajon az állandó rinyálásnak, hőzöngésnek, károgásnak, fanyalgásnak nincs társadalmi költsége? Dehogy nincs, csak az van.

Ahelyett, hogy sivalkodnak, csinálhatnának valami értelmeset, ami előreviszi közös ügyeinket. Ha mást nem is, például ünnepelhetnének velünk együtt, saját hazájuk születésnapján, mert nemcsak nekik és nekünk, hanem az egyes a politikai testeknek, a nemzetnek, is van mentális egészsége. 

És akkor talán ők is megéreznének valamit abból, amit mi érzünk, hogy jó magyarnak lenni. 

Ezért „zendül, kondul szent harangszó.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
G.Fodor Gáboravatar
Szerző:G. Fodor Gábor
Szerző:G. Fodor Gábor