A szurkolás pszichológiája

Képernyőre tapadt tekintetek, visszafojtott lélegzetek, a várakozás feszültsége és a kirobbanó öröm vagy a lesújtó csalódás - kollektív érzelmi állapotok, amelyek hosszabb rövidebb ideig még az Olimpiát kevésbé követők életében is most teret kaphattak. Hogyan lehetséges, hogy ennyire hatnak ránk ezek a helyzetek, miért használunk királyi többet, ha "győzünk" és egyáltalán: Miért jó szurkolni?

Amikor nyer valaki kedvenc csapata vagy sportolója, a szurkolók közös győzelemnek élik meg a sikert. A tévé előtt éppen ugyanúgy, mint a lelátón: kutatások azt mutatják, hogy a képernyő előtt szurkolók tesztoszteronszintje emelkedik, ahogy a sportolóké is, ha pedig győz a csapatuk, akkor a sikert éppen ugyanúgy átélik, mint a játékosok, az élmény pedig nem ér véget a meccsel - ez utána is egy kitartó pozitív érzelmi élmény marad, sőt: 

a szurkolók egészen a saját sikerüknek is élhetik meg azt.

Ezt a jelenséget nevezzük BIRG- hatásnak: Robert Cialdini, az Arizonai Egyetem professzora nevéhez kötődik a BIRG, azaz Basking In Reflected Glory. Amikor a BIRG hatás alatt a győztes csapat dicsfényében sütkérezünk úgy, hogy alapvetően sok közünk nem volt az eredményhez, mélyen megéljük a csapathoz tartozás előnyeit, ami aztán mérhetően pozitív módon hat az önértékelésünkre is.

A társas identitás ilyen módon való erősödése kapcsán az énfogalom is változik: az "én"-ből így lesz "mi", vagyis a csoport tagjaként fogja kategorizálni magát az egyén, ez pedig az egyéni és csoportérdekek közötti különbségeket is eltünteti. Ez magyarázza részben azt is, hogy 

szeretünk a győztes csapathoz tartozni, hiszen jobb érzés ott lenni, ahol éppen nyerésre állnak.

A CORF, vagyis Cutting Off Reflected Failure jelenség pedig ennek az ellenkezőjét jelenti, amikor a "mi győztünk"-ből egy idő után "ők vesztettek" lesz.

Egy igazán hűséges szurkoló, aki valóban a csapat tagjának érzi magát, persze a kudarcok és a veszteségek súlyát is együtt cipeli a vállán kedvenc csapatával, annak súlyát épp úgy megéli.