Szelfi nélkül tényleg nem lehet segíteni?

Vágólapra másolva!
Még van pár nap a Duna tetőzéséig, de a kritikus területeken, például a Dunakanyarban már kertek vannak víz alatt. Egy ilyen krízishelyzetben a kontrollvesztettség érzése erőteljes lehet azokban is, akik konkrétan nem érintettek az árvíz okozta károkban - ez a kontrollvesztettség azonban felerősítheti a szorongásos tüneteket, amivel kapcsolatban rövidtávú segítséget nyújthat az, ha az egyén részt vesz az árvízi védekezésben. Lapátot ragadni, zsákolni a homokot vagy az egyéb nem fizikai munkákat ellátni, részt venni a közösségi munkában most tehát mindenki számára előnyös - a közösségi médiát elárasztó gumicsizmás, lapátos szelfiket nézve úgy tűnik, a tartalomgyártóknak különösen.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy azt az Origo is megírta, a rendőrségnek külön felhívást kellett közzétennie a police.hu oldalán, amelyben arra kérik a járókelőket, hogy ne szelfizgessenek a homokzsákok körül, hiszen ezzel akadályozzák az ott segítők munkáját, ráadásul balesetveszélyes is ezeken a területeken tartózkodni. Máshol azzal kapcsolatban tettek közzé felhívást, hogy a homokzsákokból épült védfalakat ne használják játszótérnek – 

van ugyanis, ahol ez történt, a zsákokat újra is kellett pakolni, mert azok leomlottak.

A katasztrófaturizmus sajnos nem új keletű jelenség, ahogy az a hozzáállás sem, amely szerint egy esemény nem vehető megtörténtnek, amíg nem készült róla legalább egy posztolható fotó.

Átdigitalizált érzelmi világunkban a megküzdés része lett a közösségi médiába történő posztolás: egy krízishelyzettel való megbirkózás érzelmi kihívása, hogy szabályozni tudja az egyén az érzelmeit és tartalmazni tudja azt a feszültséget, ami a tehetetlenségből adódik. 

A szabályozás eszköze lett az okoseszköz és közösségi média, a tartalmazásra pedig nincs szükség, helyette ott a posztolás.

Nem volt ez másképp Covid idején sem: ekkoriban annyira sok szelfi készült oltakozás közben, hogy meg is született az új kifejezés, a vaxxie – amely a vaccination és a selfie szavak összevonásából keletkezett.

Bár a katasztrófaturizmus minden esetben kerülendő, ahogy az is, hogy valaki tényleg csak egy szelfi erejéig ragadjon lapátot – a segítség most biztosan jól jön mindenhol. Az pedig, hogy erről szelfik és különböző tartalmak fognak készülni, biztosra vehető. A mentális egészségünket és az életminőségünket nagyban befolyásolja a körülöttünk lévő biztonságosnak vélt világ hirtelen és/vagy nagymértékű változása és az is, hogy ezeket a változásokat hogyan dolgozzuk fel. Az árvízi szelfik most ehhez adnak egy eszközt, valódi megkönnyebbülést azonban nem hoznak, ha csak ennyi történik. Éppen ezért, aki késztetést érez magában, hogy szelfizzen a homokzsákokkal, érdemes előtte párat meg is pakolnia, ha valóban jobban szeretné érezni magát. Ellenkező esetben a szorongása akár még nőhet is, a valóban segíteni akarókat pedig láthatóan zavarni fogja a munkában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!