Hogyan támogassuk azt, aki gyászol?

A gyász egy összetett érzelmi állapot, amely veszteségélményekhez kapcsolódik és egyben egy olyan állapotunk is, amely körül rengeteg félreértés és mítosz lebeg. A gyászt szokás szakaszokra bontani, pedig ennek a bonyolult, ellentmondásos és összetett érzelmi masszának akár a térben vagy időben történő feldarabolása lehetetlen. Aki megélte már valaha életében a gyász fájdalmát, pontosan tudja, hogy ezek a szakaszolások vagy keretbe helyezések mennyire pontatlanok és valójában inkább a meg nem értettség és a magány érzését tudják mélyíteni a gyászolóban.

Amikor valaki egy gyászolónak szeretne segíteni, erre jobb figyelnie, ahogy arra is érdemes felkészülni, hogy a gyászoló támogatása érzelmileg egy megterhelő helyzet – hiszen hiába van jelen egy segítő, hiába hallgatja meg akár órákon keresztül a másikat vagy hiába visz neki ételt, takarít ki helyette, a gyász ettől még ugyanúgy jelen lesz a gyászolóban. Gyakori jelenség ugyanis, hogy érzéseinket menedzselni próbáljuk, azok átérzése helyett – a gyász egy sor olyan érzelem keveréke, amelyeket nem szeretünk érezni: fájdalom, hiány, szomorúság, düh, félelem, magány, elveszettség, sajnálat, önsajnálat.

Ezzel együtt az is igaz, hogy minden gyász egyedi és személyes, hiszen az adott gyász tükrözi azt a személyes kapcsolatot, akiről az szól. Ezeket az érzéseket pedig nem tudjuk „kivenni” a másikból, támogathatjuk a gyászolót, de egyben meg kell birkózni a tehetetlenség fojtogató érzésével, mivel hiába „teszünk” valamit, attól a gyász nem lesz kevesebb a gyászolóban. Amiben leginkább tudunk neki segíteni az az, hogy 

támogatjuk abban, hogy a gyászát megélhesse, átérezhesse. 

Éppen ezért, amikor valaki egy gyászoló szerettét támogatná, praktikus segítség lehet a mindennapi teendőkben való besegítés – ha az valóban segíti a gyászolót. Vannak ugyanis, akik éppen ezekhez a rutinokhoz ragaszkodnak a leginkább, ez „tartja őket meg” a gyász lehengerlő állapotában. Amikor valaki egy gyászoló ismerősét, szerettét segíti, fontos, hogy ne kezdje el elemezni a gyászoló érzéseit, véletlenül se ítélkezzen vagy kritizáljon és ne kezdje el megoldani az ő érzelmi állapotát. Az ilyen elemző vagy tanácsadó munkának nincs helye a gyászkísérésben, az érzelmekre adott problémamegoldó jelenlét pedig könnyen érvénytelenített érzést válthat ki a gyászolóban. Amikor valaki egy gyászolót hallgat, érdemes valóban, tisztán csak hallgatnia – még akkor is, ha számára is feszítő ez a helyzet. 

A valódi érzelmekkel történő hallgatás egy eleme lehet az, hogy az érzelmek kifejezésében segítjük a gyászolót: amikor egy gyászoló megfogalmaz valamit, azt kérdés módjában visszaadhatjuk neki, hogy még kifejezőbb legyen, például: Ha a gyászoló azt mondja, nem szeret a házukban lenni, amióta meghalt a párja, visszakérdezhet a gyászolót segítő: más lett az otthon nélküle? Vagy, ha a gyászoló arról beszél, még fel sem fogta, hogy meghalt a számára fontos másik, vissza lehet kérdezni: Mintha várnád, hogy belép az ajtón, vagy mintha csak a boltba ugrott volna le és még nem ért haza? Fontos, hogy ezek a kérdések megfelelő érzékenységgel legyenek megfogalmazva és feltéve, együttérzést sugallva. A gyászolók hallgatásához az együttérzés kulcsfontosságú – ez segíthet abban, hogy felismerjük az érzéseket, egy-egy érzékeny megerősítő kérdéssel segítsük azokat kifejezni számukra, vagy egyszerűen csak jelen tudjunk lenni mellettük, amikor szükségük van rá. 

A csönd is szorosan kapcsolódik a gyászhoz és a gyászolók meghallgatásához – a szavak ugyanis sokszor kevesek, nem írják le igazán azt az űrt, amit egy szeretett másik hagy maga után a gyászoló szívében. Néha pont ez a csönd az, ami segít átérezni ezt a hiányt – a gyászolók hallgatásában, támogatásában ez is egy nehézség: meghallani, hogy melyik csönd kíván meghallgatást és melyik kibeszélést, támogatást.