A George Foreman és szupersztár kihívója, Muhammad Ali közötti mérkőzésre csak a „bunyó a dzsungelben” szófordulattal hivatkoztak, és minden idők egyik legnagyobb sporteseményének tartották. Ez a történet azonban jóval többről szólt, mint két vetélytárs párharcáról.
A 60 ezer fős nézőseregben hírességek és értelmiségiek egyaránt képviseltették magukat.
Ez a szám azonban eltörpült a televíziós publikum létszáma mellett, óvatos becslések szerint világszerte egymilliárd néző látta, és így vált a világ legnépszerűbb élő televíziós közvetítésévé. Ennek megfelelően a nyereség sem maradt el, hiszen az összecsapás bevételét 100 millió dollárra becsülték, ami mai árfolyamon 500 millió amerikai dollárnak felelne meg.
Aki mer, az nyer
Szükség volt valakire, aki az egészet megszervezi, ez a személy pedig a Don King nevű menedzser lett, aki korábban illegális fogadásokból csinálta meg szerencséjét. Meggyőzte gazdag befektetőit, hogy finanszírozzák a költséges eseményt. Köztük volt Mobutu Sese Seko, Zaire elnöke is, aki 1965-ben puccsal ragadta magához a hatalmat, amiben nagy segítségére volt az Egyesült Államok és Belgium. Hatalomra kerülése után hamar egyeduralomra tört, politikai ellenfeleit nyilvánosan kivégeztette. Ilyen sorsra jutott az ország korábbi miniszterelnöke, Evariste Kimba is.
Azért, hogy legitimálja önkényuralmi rendszerét, Mobutu a sporthoz fordult.
Ez korántsem volt újszerű ötlet. Már a római előkelők és császárok is arra használták a gladiátorviadalokat, hogy a köznép figyelmét eltereljék a politikai problémákról, Adolf Hitler pedig a berlini olimpiával igyekezte szemléltetni az új, egységes és erős Németországot.
Mindenki jól járt?
Don King tehát emberére talált, hiszen ebben az időben különböző afrikai vezetőket keresett fel azzal a lehetőséggel, hogy országuk adjon otthont „az évszázad bokszmérkőzésének”. Kingnek nem kellett erőlködnie, hogy meggyőze Mobutut, hogy egy ilyen színvonalú mérkőzés megrendezése bizony nagy figyelmet keltene, és jó színben tüntethetné fel országát. Az elnök nemcsak állta a szervezés és lebonyolítás minden költségét, hanem a 10 millió dolláros fődíjat is biztosította.
A harc előtt mindkét bokszoló heteket töltött felkészüléssel az afrikai országban.
A tűkön ülve várt összecsapást eredetileg 1974. szeptember 25-ére tervezték, azonban Foreman szemsérülése miatt október 30-ára halasztották. A meccs esélyesének nem Alit tartották, hiszen ellenfele nemcsak aktuális nehézsúlyú világbajnok, hanem hét évvel fiatalabb is volt nála. A fogadóirodák már-már Ali testi épségét is féltették Foreman hírhedt vadsága és kivételesen erős ütései miatt. Az előző nyolc meccséből az összeset már az első két menetben megnyerte. Alinak tehát nem erővel, hanem trükkel kellett túljárnia ellenfele eszén: arra játszott, hogy elkerülje riválisa záporozó ütéseit és közben kifárassza.
Ahogy a harc haladt előre, Foreman csapásai valóban egyre gyengébbek és lomhábbak lettek, a nyolcadik körben veresége elkerülhetetlennek tűnt.
Ali ezután öt ütésből álló kombinációval kiütötte ellenfelét, amivel visszaszerezte világbajnoki címét. Nem ő volt az egyetlen nyertes: Don King a későbbiekben több nagyszabású bokszeseményt is rendezett, az afrikai elnöknek pedig egészen 1997-ig sikerült megtartania hatalmát.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.