Georg Spöttle: Bejrutot bombázta Izrael, hogy megölje Hasim Szafi ad-Dint

Vágólapra másolva!
A Hezbollah még meg sem választotta az új főtitkárt Hasszán Nasszrallah halálát követően, Izrael máris ki akarja iktatni a legvalószínűbb új síita vezetőt. Az éjszakai támadás magasrangú célpontja Hasim Szafi ad-Din volt. A hatvanéves vallástudós egyben az USA által drónnal megölt iráni tábornok Kasszem Szolejmáni veje, így komolyan be van kötve Teheránhoz.
Vágólapra másolva!

Hasim Szafi ad-Din (ad-Din=a vallásos) már évtizedek óta tagja a Hezbollahnak (Allah-pártja) és ott van a legfelsőbb döntéshozók körében. A zsidó állam titkosszolgálatai azt feltételezik, hogy ő legesélyesebb, hogy átvegye Naszrallah (Naszrallah=Allah győzelme) helyét. Izrael nyilvánvalóan ügynökei segítségével próbálja megtudni a magasrangú Hezbollah tagok tartózkodási helyét és programjaikat, hogy vagy drónokkal vagy a légierő rakétáival lecsaphassanak rájuk. A libanoni egészségügyi miniszter szerint már közel 2000 személy vesztette életét az izraeli bombázások által. Sok köztük a civil és a gyermek, mivel az IDF az elmúlt napokban lakóövezeteket bombázott. Csak a ma éjszakai támadásban 37 ember halt meg, 151 pedig kórházba került, részben súlyos sérülésekkel a repeszek és a leomló épületek miatt. A Hezbollah harcosai egy robbantással megöltek nyolc izraeli katonát Dél-Libanonban. Ezt csütörtök este megerősítette az IDF szóvivője is.

Füst száll fel Bejrútban egy izraeli légicsapást követően
Füst száll fel Bejrútban egy izraeli légicsapást követően
Fotó: AFP / AFP or licensors/

Az IDF már harckocsikkal is bevonult Libanon déli határvidékére, így nem valószínű, hogy ígéretük szerint egy maximum 48 órás kommandóakciót hajtanak végre

A libanoni hadsereg egészen tegnapig nem avatkozott bele a harcokba, ám az izraeli katonák tüzet nyitottak rájuk, amit végül viszonoztak.

Izrael ismét bombázta Damaszkuszt, Szíria fővárosát is. Az áldozatok között van az ország egyik legkedveltebb televíziós hírolvasója Szafa Ahmad is. A szír hatóságok három halálos sérültről számoltak be. Mindeközben a Gázai-övezetben és Ciszjordániában is folynak a harcok és több tucat palesztin vesztette életét. A legtöbb áldozat Tulkarem városában volt, ahol egy levegő-föld rakétát lőtt az izraeli légierő az egyik kávézóba. Ott 38 palesztin vesztette az életét. Az IDF azzal indokolta a légicsapást, hogy a kávézóban volt a Hamasz helyi főnöke Sahi Jasszer Abd al-Rasegh Ufi.

Az Iráni elnök Masszúd Pezeskian még mindig Dohában tárgyal, mivel a katari emír Sheikh Tamim ibn Hamad Al Thani a legfőbb közvetítő a közel-keleti konfliktusban. Az iráni politikus ott találkozott a thaiföldi miniszterelnök asszonnyal Paetongtarn Shinawatra. Masszúd Pezeskian megpróbál egy ázsiai összefogást létrehozni Izrael agressziójával szemben, számolt be az iráni MEHR hírügynökség.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle