Georg Spöttle: Emmanuel és Ursula belevinne minket az atomháborúba

VON DER LEYEN, Ursula; ZELENSZKIJ, Volodimir 
Egyre gyakrabban beszélnek a NATO és Oroszország közötti közvetlen háborúról
Vágólapra másolva!
Macron tébolyát, hogy csapatokat akar küldeni Ukrajnába Brüsszel nemhogy minden eszközzel megpróbálná meggátolni, nem, inkább még rátett egy lapáttal. Ursula von der Leyen bejelentette, hogy készülni kell a háborúra. Komolyan, ezeknek teljesen elment az eszük. A világ legnagyobb atomhatalmával próbálnak hadba lépni. Abban biztosak lehetünk, hogy ez a harmadik világháborút jelentené, amelyet már nem konvencionális fegyverekkel vívnának, hanem kontinensünk órák alatt egy sugárzó sivataggá változhatna a gombafelhők eloszlása után.
Vágólapra másolva!

Hiába akadt ki (jogosan) Olaf Scholz, Giorgia Meloni, Robert Fico és minden normálisan gondolkodó európai vezető. Macron még a „Le Monde” napilapnak is megerősítette, hogy szavai megfontoltak voltak és nem akarja megengedni, hogy Oroszország megnyerje ezt a háborút. Nagyszerű elme, inkább pusztuljon el minden, olvadjon rá a derék franciákra az Eiffel-torony, Berlinből egy négymillió vendéget befogadó romkocsma lesz, Londonban a fish and chips pedig a másodperc töredéke alatt megsül a mélyfagyasztóban. Joggal tehetjük fel a kérdéseket, hogy miért jó ez nekünk? Milyen előnyünk származna ebből? Na meg persze, hogy igazából mi közünk van nekünk Oroszország és Ukrajna háborújához? Mert a legtöbb európai ember szerint semmi.

Sem Brüsszel, sem Washington DC nem hajlandóak belátni, hogy Ukrajna elesett. 

Még tartanak a harcok, folynak a kényszersorozások (jelenleg éppen Kárpátalján viszik a halálba honfitársainkat) de a hülye is látja, hogy hiába esett el minimum 300.000 ukrán a fronton ezt a háborút elbukták. Már a szovjet időkből maradt régi lőszerek és eszközök is fogytán vannak. Nem kell nagy stratégának lenni, hogy rájöjjünk az orosz medve csak arra vár, hogy összeomoljon a front és utána a „sturmovik” beindul egy nagy rohamra. Lehet még Brüsszelben okoskodni az LMBTQ és migránssimogató kis okostojásoknak, nekik, mint kibicnek ez egyszerű. Ők egy csillagszórót nem mernének begyújtani, nemhogy harcolni a fronton, de másokat odaküldeni azzal nincsen bajuk. 

Egy végletekig korrupt, hazug, az emberi életekkel mit sem törődő banda irányítja az Európai Uniót, akik „sorosdollárokért” simán bevállalják még a harmadik világháborút is. 

Persze a sugárfekélyes újaikkal nehéz lesz beindítani az elektromos autót és igennel szavazni az újabb migrációs paktumra. Ja, tényleg arra már nem fog kelleni, mert senki sem akar egy nukleáris sivatagba jönni egy jobb élet reményében annál Burkina Faso is jobb.

Igaz honfitársaim sem lustálkodtak, a Bundeswehr vezérkari tisztjei, egy lehallgatott beszélgetésben, arról értekeztek, hogy Taurus típusú német cirkálórakétákkal hogyan lehetne felrobbantani a Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Kercsi-hidat. A GRU lehallgatta a német vezérkart ezt már a német kormány sem tagadja és most nem az a problémájuk, hogy Németországot is berántanák a háborúba egy ilyen akcióval, hanem az, hogy miképpen tudta a GRU lehallgatni őket. Hát ügyesen. Legalább kiderült, hogy a német vezérkar is náci elődjeihez híven szanaszét bombáztatná az országot. Két háborúban ez már sikerült, szóval csináljunk belőle hagyományt. Nem vagyok egy parázós típus, de most jött el a perc, hogy félek az európai vezetőktől, hogy önös érdekeik miatt, politikai korrektségtől hatva vagy csak retardált agyukra hallgatva ránk szabadítják a nukleáris poklot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!