Nem marad el a megszorító intézkedések elleni tüntetés

Vágólapra másolva!
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter tegnap megpróbálta meggyőzni az érdekvédőket: hagyjanak fel tervükkel, és ne tüntessenek szombaton a kormány megszorító intézkedései ellen - számol be a Napi online.
Vágólapra másolva!

Kiss Péter tegnap hivatalosan mindössze arra volt kíváncsi, az érdekvédők miként látják a munkavállalók helyzetét, a Népszabadság szerint azonban a munkaügyi miniszter arról próbálta meggyőzni a szakszervezeteket, hogy lássák be, a kormány nem engedhet a megszorító intézkedésekből, ezért álljanak el a szombatra tervezett demonstrációtól.

Az érdekvédők azonban hajthatatlanok maradtak, hírek szerint a munkaadók, elsősorban a közigazgatásban dolgozók értésére adták, nem vennék jó néven, ha nem lennének ott a tüntetésen. A szakszervezetek már szervezik, hogy a megyékből autóbuszokkal szállítsák a Képviselői Irodaház környékére az elégedetleneket, a demonstráció idején dolgozók pedig vélhetően kék szalaggal fejezik ki szolidaritásukat - írja a Napi online.

Tegnap egyébként a Kossuth téren demonstráltak mintegy ezren a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései ellen. Az interneten szervezett rendezvényen a pártok közül a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Munkáspárt képviseltette magát. A felszólaló civilek hazugsággal vádolták a kormánypártokat, mert véleményük szerint azok elhallgatták a kiigazítást a választási kampányban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!